Kateikyoushi Hitman Reborn Szerepjáték
Elköltöztünk: http://khr-szj.hungarianforum.com/


KHR szerepjáték az Anime és a Manga alapján! Légy te is a maffia tagja és védd meg a családod!
 
HomePortal*Gy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Stefano De Luca

Go down 
SzerzőÜzenet
Stefano
Ég
Ég
avatar

Hozzászólások száma : 3
Join date : 2011. Aug. 26.
Age : 37
Tartózkodási hely : Szardínia

Karakter információk
Család:: -
FV: 30.000
Pénz:: 130.000 yen

TémanyitásTárgy: Stefano De Luca    Szomb. Aug. 27, 2011 12:34 am

Név: Stefano De Luca
Nem: Férfi
Életkor: 30
Egyéni fegyver: Egy pár kesztyű melynek ujjai hiányoznak és a bütyköknél kör alakú ezüstbevonat található.
Láng: Ég (Flame of Wrath)
Család: -
Jellem: A koránál fogva már érzi, hogy kezd öregedni, ezért mindig igyekszik fiatalabbnak látszani. Elég szórakozott személyiség, akit látszólag semmi sem érdekel és a maga útját járja. Szájában általában egy fűszál van, így próbál leszokni a dohányzásról. A nehéz helyzetekben is csak bohóckodik, de mikor szükséges megkomolyodik és rettentően okos, megfontolt. Mikor ártatlanokat, vagy a társait védelmezi, nem ismer kegyelmet. Teljesen más emberré válik ilyenkor és előjön a rossz emberek iránt érzett gyűlölete. Nem kegyelmez senkinek és addig nem nyugszik, míg el nem hárítja a veszélyt. Mondhatni az érem két oldala egy személyben.

Kinézet: Haja szürke színű és félhosszú, általában mindig egy kalapot visel a fején, melyen narancssárga csík van. Arcának bal oldalán egy hosszú és mély heg húzódik, melyet még kamaszkorában szerzett. Jobb karján egy gyűrűt és egy aranyozott karkötőt, a nyakában egy nyakláncot visel. Általában öltönyt visel, nagyon elegánsan öltözik. A szíve fölé mindig egy narancssárga rózsát tűz, ezzel is erősítve a fiatalságát, lángoló energiáját és lelkesedését.

Felszerelés:
  • Egy pár kesztyű
  • Két Smith&Wesson SW1911 pisztoly
  • Egy karkötő
  • Egy D szintű gyűrű
  • Egy nyaklánc.


Előtörténet:

- Ez lennék én, egy korosodó vénség?
Hangzott fel a kérdés, egy kis lepukkant klubban Szardínia szigetén, a szülőföldemen. Valójában ez a kedvenc helyem és a csapos is régóta ismer.
- Ne is törődj velük Stef, a mai lányok nem tudják értékelni a humorod – kacagott fel.
- Ne is mond. – kortyoltam bele a brandymbe.
De hogy valójában ki is vagyok én? Az egy igen hosszú történet. A családom egy igen hírhedt kivégző osztag volt, egészen addig, míg nagyapám meg nem tagadott egy parancsot. Mivel nagyapám csak a kapzsi és gonosz embereket volt hajlandó megölni senki mást. Egy ideig ez működött is, de sajnos semmi nem tart örökké. Egy ismeretlen család bérelt fel minket, hogy végezzünk néhány ártatlan civillel a Vongola családból. Ezt nagyapám nem volt képes teljesíteni, így a maffia törvények értelmében a Vindice elhurcolta. Apám vette át a helyét, aki minden tekintetben követte nagyapámat és megmaradt az a kedves és jóságos ember, aki volt. Azonban ezt sokan nem nézték jó szemmel. Elégedetlenkedni kezdtek és számon kérték apámon, hogy minek van ekkora hatalmunk, ha nem teszünk vele semmit. Apám hiába magyarázta, hogy a hatalom családjaink védelmére szolgál, nem hallgattak rá. Így hát lassan a családunk összezsugorodott. Apám ezt nem értette, de nem tehetett mást hagyta elmenni az embereket, habár tudta, hogy a vesztükbe rohannak. A régen hatalmas és erős család, egy kisebb csoporttá néptelenedett. A családunkhoz hű emberek maradtak csak velünk, de legalább összetartottunk. Apám minden este leült velem és nővéremmel, egészen pisis korunk óta. Emlékszem minden este ugyan azt mondta, miközben mi a gyűrűje gyönyörű narancssárga lángjait nézegettük.
- Ha elég idősek lesztek hozzá, megtanítom nektek, hogy használhatjátok a lángjaitok és ezzel együtt azt, hogyan védhetitek meg a számotokra fontos embereket.
- Lángok? – kérdeztük.
- Igen! Ezek a lángok belőletek fakadnak. A mai maffia világban még aligha, de a jövőben hatalmas jelentőséggel fognak bírni. Sose feledjétek el, kik is vagytok és hova tartoztok.

Habár akkor még aligha fogtuk fel miről beszél, mivel teljesen lenyűgöztek azok a barátságos lángok. Nővérem Sara De Luca 4 évvel volt idősebb nálam, így hát mikor betöltötte a 10. életévét apám edzeni kezdte őt. Minden egyes nap néztem őket és lenyűgözött, amit csináltak. Legbelül én is szerettem volna már velük edzeni, de még túl fiatal voltam. Ezek még a béke és nyugalom időszakai voltak. Mikor betöltöttem a 10. életévem, engem is edzeni kezdett apám és nővérem egyaránt. Sara addigra már tökéletesen uralta a lángjait és a magának való fegyvert is megtalálta. Ahogy teltek a napok egyre jobban látszott, hogy én nem fogok olyan gyorsan tanulni, mint azt Sara tette. De apám nem adta fel és türelmesen tanítgatott. Egyre többször bízta a család irányítását Sarara, aki igencsak talpraesett leányzóvá cseperedett és a maffia körökben is ismerté váll íjpuskájával. Apa először a közelharcra tanított meg, majd a lángok használatára. Ám 1 hónap elteltével, én még mindig alig voltam képes a lángjaim előhívni. Apám számtalanszor megmutatta és elmagyarázta a működését, de sehogy sem értettem, akár hogy erőlködtem nem tudtam több lángot kisajtolni magamból. A legtöbb, amire képes voltam egy picinyke láng. Apám határtalan türelemmel magyarázott minden nap és sosem adta fel. Egyik este, mikor kint gyakoroltam a teraszon, odalépett hozzám és így szólt:
- Stefano fiam. Ne aggódj amiatt, hogy még nem sikerült előhívnod a lángod. Ha görcsösen akarod, soha nem leszel rá képes. Ne fuss a nővéred után, hisz te nem ő vagy. Járd a saját utad és ismerd meg önmagad. Nézz magadba és keresd meg, te mire vágysz, és mi hoz lázba.
Ekkor különösen gyengéden pöckölte meg a homlokom. Majd meggyújtotta a szokásos gyönyörű szép lángját. Akkor ott hirtelen azt a gyönyörű lángot látva felrémlettek bennem gyermekkorom emlékei.
- „Ezek a lángok belőletek fakadnak” – csengettek a fejemben apám szavai.
- Na de most mennem kell, gyakorolj szorgalmasan. – kelt fel apa és elindult befelé.
- Várj apa! – kiáltottam utána.
Ahogy ott megállt és visszafordult a szokásos barátságos arcával, hirtelen kezdtek vándorolni a számra a szavak.
- Apa! Én meg akarom védeni a családunkat! Azt akarom, mindig ilyen boldogok legyünk!
Ezen szavak elhangzása után hirtelen, az ujjamon lévő gyűrű, élénk, narancssárga lángokkal kezdett fényleni. Hatalmas iramban törtek elő a lángok és el sem hittem, hogy mindez az én lángom. Abban a pillanatban különös melegség töltött el és éreztem minden egyes rezdülésem. Apám odalépett hozzám a kezét a fejemre tette majd barátságosan megszólított…
- Szép munka volt fiam. Valóban az én fiam vagy.- mosolyodott el.
- Köszönöm apám. – öleltem meg.

Teltek múltak a napok és egyre inkább elsajátítottam a lángok használatát. Apa azonban egyre kevesebbet felügyelte az edzésem. A maffia világot, különös sötétség kezdte beburkolni. A nagy családok egyre inkább kizsákmányolták és szorongatták a kis családokat, így apámnak és Saranak is egyre többet kellett távol lennie, hogy megóvjanak minket. Csaknem már teljesen elhanyagoltak engem és ez egyre jobban aggasztott, hisz elértem azt a pontot, hogy már nem tudtam többet fejlődni egyedül. A családi összejövetelek is kezdtek elkomorodni. Az utolsó alkalom mikor őszintén nevettünk, az azon a napon történt, mikor eldöntetett, milyen fegyverrel fogok küzdeni. Arra ébredtem, hogy Sara költöget
- Hé! Öcsikém kelj fel! Már hasadra süt a nap!
- Hagyj már Sara! – húztam magamra a takarót.
- Mi az, hogy hagyjalak? Minek nézel te engem?
- Az ébresztőórának. – válaszoltam fáradtan.
- Te kis piszok! – ugrott rám Sara.
Akkor ott Sara jól kupán vágott, de mégse fájt. Valahogy jóleső volt hosszú idő után, egy kicsit hülyéskedni vele. Mikor végre feltápászkodtam kimentünk reggelizni, ahol anya és apa már várt ránk.
- Jó reggelt Stefano. – köszöntöttek.
- Jó reggel anya, apa.
- Képzeljétek el, az öcsikém ébresztőórának néz. – panaszkodott Sara.
- Ó, jaj, micsoda tragédia. – kacagott fel anya.
- De hát anya…- zsörtölődött Sara.
- Ez rettenetes! – kacagott fel apa is majd mindannyian.
Ez után a pillanat után kaptam apától és a családtól a kesztyűimet. Meglehetősen megleptek, hisz a szoros család összegyűlt és mintha szülinapom lenne, adták át a különös csomagot. Amint kibontottam, egy kesztyű volt benne, ami igencsak ütött kopottnak tűnt és az ujjai is hiányoztak. Kicsit meglepődtem, de örömmel fogadtam az ajándékot, főleg azzal együtt, amit apám mondott akkor.
- Tudom, nem tűnik valami nagydolognak, de Saraval együtt döntöttük el a harci képességeid alapján. Ez a kesztyű hű társad lesz mindenben. Gyakorolj vele szorgalmasan. Hidd el, egy nap megtérülnek a fáradozásaid.
- Köszönöm apám.
- Sok siker öcsikém! – nyomott egy puszit a homlokomra Sara.
- Hékás, ezt ne csináld. – pirultam el.
- Na nézd csak a kis szégyenlős. – kacagott fel mindenki.

Az utolsó felhőtlen emlékem, ehhez a naphoz kötődött. Ezek után egyre kevesebbet találkoztam apával. Sara ugyan itthon volt, de csak azért, mert ő védelmezte anyát és a többi családot. Magamra maradtam az edzésemben. Napról napra jobban uraltam a kesztyűt. Többnyire az edzésem erőléti és az állóképességem növelésére összpontosított. Saját edzés tervel álltam elő: Futás, fekvőtámasz, falmászás, úszás, boksz. Minden nap ezeket hajtottam végre, mivel először a lángjaim odáig edzettem a kesztyűmmel, míg egy fát el nem tudott hasítani. Majd egy követ és így ment volna tovább, ám itt megszakadt az edzés. Ekkortájt 16 éves voltam Sara pedig 20 és elérkezett a nap, mikor apámnak döntenie kellett, a család új főnökéről. Szemrebbenés nélkül Sarat választotta és habár tudtam így lesz, mégis meglepett. Nem telt el nap nélkül ne kérdeztem volna meg, miért így történt. Apa csak annyit válaszolt.
- Fiam! Te kellőképp távol tudtál maradni a maffiától. Nem akarlak téged is belekeverni. Sara már elkötelezte magát, de neked még lehet rendes életed.
Teltek múltak a napok a dühöm és kétségbeesésem egyre nőtt. Mint minden tinédzser én is lázadtam, így rossz társaságba keveredtem. Egyre kevesebb időt töltöttem edzéssel és voltam otthon. Haverokkal lógtam és bandáztunk. Minden nap járőröztünk a területünkön. Azt hittük maffia vagyunk, de csak egy csapat kölyök voltunk, akik nagynak hitték magukat. A főnökünk csak 2 évvel volt idősebb nálunk, de úgy éreztük követnünk kell őt, hisz megbíztunk benne. Azt adta meg nekünk, amire akkortájt szükségünk volt: Szabadságot. Az erőmet ezen túl nem mások védelmére, hanem kifosztására használtam. Habár mentségemre váljék, akkor azt hittem jót cselekszem. A harci stílusom is megváltozott, mivel a főnöktől kaptam két Smith&Wesson SW1911 típusú pisztolyt. Ezzel együtt a kesztyűk elfelejtődtek, de azért mindig magamnál tartottam őket, a zakóm zsebében. Egy nap a szokásos portyánkat jártuk, amikor is egy idegent pillantottunk meg. Rögtön odaszaladtunk és sokan közülünk piszkálni kezdték. Ám ő nem törődött velünk és tovább sétált, amikor is egyikőnk pisztolyt rántott és mellé lőtt.
- Hé, te öreg! Állj meg, vagy a következő nem megy mellé!
- Hé, Ember ne szórakozz! – próbáltam nyugtatni
- El az útból Stef! Megmutatom az öregnek, hogy ne packázzanak velünk.
Az öreg megállt és hátrafordult.
- Veszélyes játékszer az ott a kezedben ifjú barátom, tudsz róla? A végén még megsérül valaki, szóval jobban jársz, ha leteszed!
- Az a valaki te leszel! – húzta meg a ravaszt.
Ám az öreg nem esett kétségbe és villámgyorsan ott termett és kiütötte a srácot. Erre, mint a megvadult állatok, mindenki neki rontott. Hiába próbáltam türelemre inteni őket, nem hallgattak rám. Mindenkit kiütöttek egytől egyig. Mivel a társaim voltak, haragra gerjedtem és előkaptam a fegyvereket, ám pillanatok alatt kiütötte őket a kezemből és engem is messzire repített. Zihálva keltem fel és akkor láttam a kesztyűim kiestek a zsebemből. Felvettem őket és támadásba lendültem. Csak ütöttem, ütöttem és ütöttem. De mindene hasztalannak bizonyult, mert az öreg túlságosan jól képzett volt és minden előtt kitért.
- Hűha! Tehát Ég típusú lángjaid vannak kölyök. Ráadásul még meglehetősen kiforratlanok. – mosolyodott el az öreg.
- Semmi köze hozzá. - Folytattam a támadást.
Ez így történt egy jó darabig, de még csak megkarcolni se bírtam. Akkor egy hirtelen mozdulattal mögém került és egy hatalmas ütést mérve a hátamra a földre rogytam. Akkor láttam meg, ahogy az én hű társaim magamra hagytak. Féktelen haragra gerjedtem és hatalmas energia préselődött a kesztyűimbe. Elvesztettem a hidegvérem és valósággal megvadulva rohantam az öreg felé.
- Hékás, öcskös ez már nem vicces! – eszmélt fel majd villámgyorsan előkapta az eddig a nadrágszíjáról csüngő tőrét.
Hatalmas iramban szaladtam felé és minden dühömet a jobb öklömbe sűrítettem. Az öreg sem tétlenkedett felém indult és mikor összetalálkoztunk csak egyetlen szót halottam.
- Lightning Breaker!
Az öreg villámtámadása volt az, ahogy megállította vele a rohamom. Azonban mivel a teljes erőmet a jobb öklömbe sűrítettem, a testem bal oldala végtelen maradt, ennek következtében a villám lángok mély sebet vágtak az arcom bal oldalára. Hatalmas összecsapás volt és mindenfelé por lengedezett. Én a földre rogytam és alig voltam eszméletemnél. Az utolsó dolog, amire emlékszem mielőtt elvesztettem az eszméletem, az idegen szavai voltak.
- Kölyök élsz még? Te sokkal értelmesebbnek látszol, mint az a csürhe banda. Főleg úgy, hogy birtoklod a ritka ég lángon belüli még ritkább képességet, a Düh lángját.
- Düh lángja…?

Ezek utána szavak után eszméletemet vesztettem. 1 hétig feküdtem eszméletlenül az idegennél, aki később már nem is volt annyira idegen. Mikor magamhoz tértem a fickót láttam amint egy fűszállal a szájában kifelé bámul az ablakon.
- Végre felébredtél, te lustaság! – szólt hozzám
- Hol vagyok? Ki vagy te?
- Mindig ugyan azok a slampos kérdések… ezért unom ezt a világot.
- A nevem Johnny „Fullmine”. Örvendek a szerencsének. A másik kérdésedre pedig a válasz, hogy a házamban.
- Értem. Köszönöm, hogy megmentettél, de miért tetted, hisz megtámadtalak?
- Manapság ki nem támad meg? Ez a világ a velejéig romlott, tehát nem egy nagy dolog, de először éreztem úgy valakin, hogy ő különbözik.
- Értem legalábbis, azt hiszem. Még egyszer köszönöm.
- Nem tesz semmit, de megtudhatnám, hogy mi a neved fiú?
- Elnézést, a nevem Stefano De Luca.
- Tehát Stefano… Te vagy a De Luca család feketebáránya mi?
- Nem vagyok az…
- Tudom láttam, hogy csak rossz társaságba keveredtél.
- Uram! Mi volt az a düh lángja, amiről maga beszélt?
- Ne hívj így engem, hisz nem vagyok annyira öreg, alig vagyok több 40 -nél. Egyébként a düh lángja egy speciális láng az ég lángon belül, amit nagyon kevesen birtokolnak. Sajnos többet én se tudok, mivel csak pletykák terjednek és az egyetlen ember, akiről tudok, hogy ilyen lángja van az a Vongola kivégző osztagának vezetője: Xanxus
- Az a Xanxus?
- így van, akitől sokan rettegnek.
- Mindenesetre most hagylak pihenni. – ezzel kiment a szobámból
Johnnynál maradtam lábadozni még 1 hétig. Nagyjából már felépültem és a közérzetem is kezdett javulni. Johnny minden nap bejött hozzám megnézni, hogy vagyok. Egyre többet tudtam meg róla. Elmondta, hogy régen egy igen képzett bérgyilkos volt, aki magányosan járta az útját, de a jelenlegi világban egyedül lenni öngyilkosság. A nagy maffia családok, egyre nagyobbra nőnek és szúrják a szemüket az egyedül dolgozók. Azt is elmesélte nekem, hogy kiábrándúlt az emberiségből és ezért él távol a várostól. Akkortájt gondolkoztam el, hogy valójában még csak egy naiv kölyök vagyok, aki semmit nem tud a világról, de felnőttest akar játszani. Arra sincs elég erőm, hogy megvédjem magam, nem hogy másokat. Akkor döntöttem el, hogy megkérem Johnnyt, hogy tanítson. Mikor az egyik napon szokásosan behozta a reggelim, hozzá fordultam.
- Johnny szeretném, ha edzenél engem.
- Hogy mi? - pislogott.
- Szeretném, ha tanítanál.
- Szerintem ez nem jó ötlet, nézd meg mit művelt a lángom az arcoddal, az egész életedre meg fog maradni. Ugye nem akarsz több olyat?
- De jó ötlet. Az a heg egyébként is az én hibámból történt, magad mondtad nemrég. Azért volt, mert képzetlen voltam, te pedig túlképzett.
- Azt hiszem nincs mit tenni, nem tudlak lebeszélni mi?
- Nem!
- Nos, legyen hát. Holnap reggel várlak a ház előtt, elkezdjük az alapozást. De figyelmeztetlek, nem lesz könnyű!
Így kezdődött el a taníttatásom azon a párás és hűvös reggelen a Vittoria di Esterzili hegyen. Johnny először is fel akarta mérni a lángjaim, ezért arra kért, hogy olyan erős lángot hívjak elő amilyet csak tudok. Alaposan szemügyre vette a lángjaim, de csak ennyit szólt:
- Ez egy D szintű gyűrű mi…
- Ennek mi köze a lángjaimhoz? - Ordítoztam vele.
- Ja, semmi. Bocsi csak elkalandoztam... – mosolyodott el.
Miután a teszt megvolt, arra kért, hogy vegyem fel a kesztyűim, ami meg is történt. Majd a kezembe adott egy acéldarabot és azt a parancsot adta, amíg meg nem tudom olvasztani addig ne is szóljak neki. Ezt teljességgel nem értettem és faggatózni kezdtem
- Johnny ennek mégis mi értelme? Ugye nem akarsz lekoptatni?
- Eszem ágában sincs! Jól figyelj, a lángjaid még kiforratlanok. Nem használod teljesen jól őket és egyáltalán nem tiszták. A saját fejed után mész és nem koncentrálod őket rendesen. Először a lángjaid erejét kell megnövelnünk, a többi majd csak utána jöhet.
- De ezt lehetetlen megolvasztani. – szóltam utána.
- Azt mondod?
Azzal előkapott ő is egy acélrudat és a villám lángokkal szétolvasztotta. Alig jutottam szóhoz, de nem éreztem igazságosnak a dolgot.
- Jó, de te könnyen vagy a villám lángjaiddal.
Akkor hirtelen ott termett és egy hatalmas maflást adott a fejemre.
- Idióta! Nem a lángokon múlik! Csak gyakorolj szorgalmasan. - s azzal elviharzott.

Azzal elkezdtem a gyakorlást, ám akár hogyan is próbálkoztam a rúd még csak meg se sérült. Minél jobban próbáltam, annál jobban elszívta az erőmet. A 2. nap elején már a kezeimet sem éreztem. Úgy éreztem, hogy menten összeesek, de azért tovább próbálkoztam. Sikerült ugyan egy kis haladást elérnem, de még mindig csak a külseje olvadt meg. Akkor érkezett meg Johnny a reggelivel.
- Ciao. Hogy haladsz Stef?
- Hányszor mondjam, ne hívj Stefnek!
- Jól van, na! Meghoztam a reggelid.
- Köszönöm.
- Amindenit, már ennyit haladtál. Szép munka.
- Ne játszd meg magad, tudom ez még semmi.
Akkor leültem egy kicsit pihenni, hogy megreggelizzek, de szinte fogni se bírtam, nem hogy enni.
- Na várj, megetetlek. – kacagott fel Johnny.
- Még az kéne! – tiltakoztam.
De a tiltakozásom ellenére tényleg megetetett.
- Ááá megy a repülő. – nevetett
- Fejezd ezt be Johnny, egyáltalán nem vicces! – zsörtölődtem.
- Ugyan már, csak szórakozom.
Miután megreggeliztem folytattam az edzést ám most ő is velem maradt. Csak ült ott és egy fűszállal a szájában az eget kémlelte. Még mikor az ágyban feküdtem elmondta, hogy a cigiről próbál a fűszállal leszokni, kisebb nagyobb sikerrel. Még ma is naponta elszív egy szállal, de már jó úton halad. Ahogy ott edzettem, kezdtem egyre dühösebb lenni, mert sosem tudtam gyorsan megtanulni semmit és ez dühített. Egyre nagyobb erőt vett rajtam a düh. Az már addig fakadt, hogy megmarkoltam az acélrudat és teljes erőmből szorítottam. Akkor hirtelen különös ragyogás töltötte el a kezem, majd egy hatalmas robbanás közepette szállt szét a rúd. Én pedig azzal a lendülettel hátrarepültem a fának mely mellet Johnny ült.
- Hé te! Jól vagy? – szólt oda rögtön.
- Áú! Azt hiszem, még egyben vagyok. – ziháltam.
- Ahogy sejtettem, egyelőre csak akkor jön elő a düh lángod, ha felfokozott idegi állapotban vagy.
- Azaz?
- Azaz ha mérges vagy. Először a rendes lángodat kell irányítanod, majd csak utána ezt. Egyelőre jobb, ha nem próbálkozol ezzel, még csak megsérülnél. De hidd el, később még szükséged lehet rá.
Ezek után valahogy gyorsabban megértettem a dolgokat és az ég lángom is egyre nagyobb hőfokkal égett. Ha a düh ezt váltja ki, akkor a magabiztosság is hevíti a lángokat, ebből indultam ki. Alig kellett több még egy napnál és képes voltam a lángom olyan hőfokra vinni, hogy sikerült elolvasztanom a rudat. Akkor a tanítóm két rudat adott nekem, hogy egyszerre olvasszam el, ezzel is megtanulva kiegyenlíteni a lángjaim. Ezt is megtanultam egy nap leforgása alatt, így hát utána Johnny a következőképp szólt hozzám.
- Ha egyszer rájössz, utána könnyen megy mi? Na, gyere velem, lemegyünk a klubba. Megünnepelni a sikered.
Akkortájt a klub még felkapott hely volt és a város apraja nagyja ott tartózkodott. Zajlott az élet és ez lenyűgözött. Hosszú idő után, először találkoztam emberekkel. A csapost Federicónak hívták, jó barátja volt Johnnynak. Volt egy fia, aki később a legjobb barátom is lett az ő neve Lorenzo volt. Valahányszor lejöttünk a hegyről, mindig boldogan fogadott minket és én is örültem, hogy egy korombéli sráccal beszélgethetek. Ő elmesélte mi folyik a városban, cserébe én elmeséltem az edzéseimet. Azonban, az edzések egyre könyörtelenebbé váltak. A koncentrációs edzésem az volt, hogy az ég lángommal kellett kivédenem a villám lángokat. Akár mennyire is visszafogta magát, azok a lángok rettentően fájdalmasak voltak, így hát tényleg érdekem volt, hogy jó helyre csoportosítsam a lángjaim, hogy ki tudjam védeni. Mikor már a fájdalom küszöbömön álltam, egyszer csak megmarkoltam a tőrt amivel Johnny támadott és az pillanatok alatt elolvadt.
- Jajj Johhny sajnálom. –kértem bocsánatot.
- Ugyan már ne kérj. Szép munka volt, így sok munkát megkönnyítettél.
- Miért? - pislogtam meglepetten.
- Azok a lángok maximális tisztaságúak voltak és egy helyre koncentráltad őket. A következő edzés a tiszta lángok előállítására koncentrálódott volna, de így ez szükségtelenné vált. A tőr miatt meg ne aggódj, csak egy kis szintű vacak volt. Csak a lángjaim miatt nem olvadt el azonnal, mert azok védelmezték.
- Cöhh! Mindig csak felvág. – ráztam a fejem.
Mivel az edzés voltaképp véget ért, így fojtathattam végre azt az edzéstervet, amit másfél éve a rossz társaság miatt abbahagytam. Minden nap edzettem egy kicsit a kesztyűmmel, hogy azokat a tiszta lángokat be tudjam illeszteni a harci képességeimbe. Hála apám alapos közelharci kiképzésének és az itt töltött időnek, elég izmos fiúvá cseperedtem, aki maximálisan ura volt a testének. Lassan a 18. életévemet tapostam, amikor is még mindig nem éreztem magam elég képzettnek. Így hát elővettem a fegyvereket, amit a bandától kaptam és azokkal is gyakoroltam. Azok átlag fegyverek voltak bármiféle lángvezető tulajdonság nélkül, így hát csak a célba lövést gyakoroltam, na meg azt hogy tudok két fegyverrel rendesen harcolni. Beletelt egy kis időbe, de végül sikerült elsajátítanom a dupla fegyver használatát, így elérkezettnek láttam az időt, hogy hazatérjek. Elbúcsúztam tehát Johnnytól és megköszöntem mindent.
- Köszönök mindent öreg. A szállás és a tanításaid. Most elmegyek, de még hallani fogsz rólam.
- Ne hívj öregnek, te taknyos kis kölyök! Egyébként se tettem semmit. Menj utadra! De ne feledd, amit mindig mondtam. Az emberek önző lények és végtelenül mélyre tudnak süllyedni. Soha ne engedd, hogy magukkal rántsanak.
- Nem feledem.
- De még mielőtt elmész, szeretnék adni neked valamit. – állított meg.
- Mit? – kérdeztem.
- Nagyon elegáns vagy az öltönyben, de még hiányzik valami: A KALAP! – azzal egy kalapot húzott elő a háta mögül és a fejemre tetten.
- Így ni, ez tökéletes.
- Köszönöm.
Különös kalap volt, épp illet az öltözékemhez és körülötte egy narancssárga csík húzódott, ami igencsak feltűnő volt. Johnny azt mondta, hogy a narancssárga a lángjaim jelképezi. Megelégedtem ennyivel és nem is firtattam ezt tovább. Azzal kezdet fogtunk és elbúcsúztunk. Még utoljára leordítottam a fejét, amiért rászoktatott a cigire, majd útnak indultam. Hosszú volt az út hazafelé, így bőven volt időm gondolkozni azon, mit is mondjak, de valahogy sehogy nem jutottam dűlőre. Végül eldöntöttem, majd a helyzet adja magát. Ahogy beléptem azon a fehér kapun, különös érzés fogott el. A gyomrom összerándult és meg kellett állnom, hogy egy hatalmas levegőt szívjak az otthon levegőjéből. Amint tovább haladtam, különös zajokra lettem figyelmes hátulról, a kertek felől. Sara volt az, aki az íjpuskájával gyakorolt. Narancsokat lövöldözött le a fáról. Amikor leestek, még egyszer rájuk lőtt. Maga is egy fa alatt állt, ezért úgy gondoltam megviccelem kicsit. A feje fölött lévő ágon logó narancsokat lőttem el a pisztolyokkal, ami miatt 3 barancs a fejére esett.
- A narancsok bosszúja. – kacagtam fel.
- Ki volt az? – fogta rám dühösen az íjpuskát.
- Hé-Hé! Nyugi csak én vagyok. - tettem el gyorsan a pisztolyt.
- Te kóbor idióta! – szaladt oda.
- Mit csináltál 2 évig, hogy képzeled, hogy felénk se néztél! – dörgölte meg a fejem.
- Sajnálom Nővérem, de azok után, hogy rossz társaságba keveredtem, nem volt képem egyből visszajönni.
- Lényegtelen, a fontos az, hogy visszajöttél. – mosolyodott el.
- Na, hagy nézzelek. Mégis mi az seb az arcodon? – kérdezte.
- Ez hosszú történet nővérem. Majd elmesélem.
- Értem, de ezt leszámítva, te egészen megemberesedtél és az a kalap nagyon jól áll.
- Köszönöm.
Mire ezt kimondtam már apám és anyám is ott voltak, mivel felfigyeltek a lövésre. Hatalmas örömök közepette ölelgettek. Kicsit szégyelltem magam, tehát amint leültünk kicsit, én magamhoz ragadtam a szót.
- Anya, Apa és Nővérem. Sajnálom, hogy 2 éven keresztül aggódnotok kellett miattam, de nem volt képem egyből visszajönni, miután hibáztam. Jóvá akartam tenni és sikerült is félig meddig. Ígérem, többet nem megyek el szó nélkül.
Akkor apám lépett oda hozzám és a szokásos barátságos tekintettel az arcán szólt hozzám:
- A lényeg az fiam, hogy ráébredtél, amit teszel rossz és most itthon vagy. Most nagy szükség van a segítségedre.
- Miért mi történt?

Elmondta, hogy a kapzsi kisebb maffiacsaládok egy szövetségbe csoportosultak, és hogy mivel mi nem csatlakoztunk, így el akarnak törölni minket. Ezt hallva bátran válaszoltam és álltam ki a családom mellett. Azonban először elmeséltem nekik, hogy mi mindent történt velem. Teljesen megértettek és nem nehezteltek rám ezért, így otthon maradhattam. 2 évet töltöttem otthon és minden héten, el kellett hárítanunk egy támadást. Apám megelégelte ez és azt javasolta, hogy támadjuk meg mi az ellenséget. Én elleneztem, de a család többi tagja is helyesnek vélte. A jelenlegi főnöké, Saraé volt a döntés, aki végül szintén emellett foglalt állást. Tiltakozásom ellenére velük mentem, ám nem gondoltam bele a dolgokba rendesen. A támadást az informátoraink hírei alapján alapoztuk meg. Augusztus 28-án volt a nagy találkozójuk ezeknek a kisebb szövetséges családoknak. Sara úgy rendelkezett, hogy én vezessem az újonc osztagot. Csupa fiatal kölyök, aki szerintem azt se tudta hol van. Ahogy őket néztem, magam láttam meg bennük és ekképp szóltam hozzájuk.
- Tudom féltek és nem vagytok még erre felkészülve. Felelőtlenség volt Saratól titeket is ide küldeni. Menjetek haza, ezt én elintézem egyedül is.
Természetesen mindenki tiltakozott, de idővel meggyőztem őket. Miután elmentek én is belegondoltam, hogy mit képzelek magamról egyedül képtelen leszek, de erőt vettem magamra és készenelétben álltam. Legalább azok a fiatalok biztonságban vannak. A támadás pontban este 20:00 kor indult. Előröl Sara támadt egy nagyobb csapattal, majd nekünk hátul készenlétben kellett állnunk. A támadás kezdete után, úgy tűnt győzhetünk, ezért nem is utasított engem. De én nem tudtam tétlenül ülni, ezért bementem. Csak úgy hullottak az emberek a két pisztolyom által. Ugyanis hátul is egy nagyobb csapatra számítottak, nem egy lopakodó emberre. Ám eközben egy csapda bezárult Saraék körül és két tűz közé szorultak. Sara hiába kért segítséget az erősítést már lerendezték. Kétségbeesett szituációba kerültek. Azonnal minket riadoztatott, de már nem volt erre szükség. Tudtam jól mi a dolgom. Legbelül mélyre nyomultam, és aki meg próbált megállítani azt meggyilkoltam. Lehet bűnt követtem el, de azt tudtam, hogy ezek az emberek mind kapzsi önimádó férgek. Amikor egy szobába értem, megtaláltam a családok fejeit. Abban a szobában rejtőztek. Én letöröltem az arcomról a vért, majd arra utasítottam őket, hogy menjenek ki az épület elé. Így is tettek és megparancsoltam nekik, hogy szüntetessék be a támadást. Meg is történt, Saranak megparancsoltam, hogy vonuljanak vissza. Mikor megláttam, hogy biztonságos távolságba értek, behúzódtam vissza a házba, majd menekülni próbáltam. Ám körbevették a házat és elég nehéz helyzetbe kerültem.
- Lehet ez nem volt jó ötlet. – emeltem meg a kalapom, hogy letörölhessem a verejtéket a homlokomról.
Sara azt mondta, hogy visszajön értem, de én nem engedtem neki. Ha már végre megmenekültek ne fussanak vissza a halálba. Megígértem apámnak, hogy megvédem őt. Így is elég élet veszett már oda a családból. A hátsó ajtóhoz mentem és felkészültem a kitörésre. Csőre töltöttem a fegyvereim majd kitörtem, hullottak az emberek, de minél többet öltem meg annál többen lettek. Azonban nem csak fegyverrel, hanem kardal és mindennel. Egyesek lángot is használtak, így igencsak megnehezítették a dolgomat. Végül körbevettek és a főnökök elé hurcoltak, akik csak nevettek és gúnyolódtak.
- Mit is csináljunk vele? Dobjuk a vízbe? vagy lőjük le, mint egy kutyát? – röhögtek.
Ám az arcukról hamar lefagyott a mosoly, mikor is különös köd közepette egy számomra ismeretlen társaság jelent meg.
- A VINDICE!! – ordítozott mindenki.
Menekülni próbáltak ám előlük lehetetlenség menekülni, ahogy halottam. Még sosem láttam őket, csak halottam róluk, de így élőbe sokkal félelmetesebbek voltak. Mintha múmiák lennének, de mégsem azok. Reszkettem a félelemtől ám nem értem jöttek.
- A maffia törvények elleni vétekért. Magunkkal viszünk benneteket.
Amilyen gyorsan jöttek, ugyan olyan gyorsan el is tűntek, magukkal hurcolva a vezetőket. Egyedül maradtam a szobában, megkötözve. Még mindig reszkettem a félelemtől, de kezdtem magamhoz térni. Akkor felálltam és kievickéltem a ház elé, ahol mindenfelé holtestek hevertek. Sara szaladt elém, ki visszajött segíteni, ám már nem volt szükséges. Miközben kioldozott elmeséltem neki mi történt. Majd otthon is mindent elmondtam. Ők természetesen ünnepeltek, de nekem nem volt olyan kedvem. Túl sok élet veszett oda és megelégeltem a mészárlást. Így hát bejelentettem apáméknak, hogy elhagyom Szardínia szigetét. Ők természetesen marasztalni próbáltak, de a döntésem végleges volt. Az indulásom napján elbúcsúztam mindenkitől.
- Most elmegyek, de sose feledem ki vagyok. Vigyázzatok magatokra és egymásra. Higgyétek el, hallani fogtok rólam.
- Rendben Fiam. Te is vigyázz magadra és majd látogass haza, ha tudsz. – ölelt meg anyám
Apám csak bólintott majd leült a teraszra. Nem nézte jó szemmel elmegyek, de tudta jól, hogy nem tehetett mást, minthogy elfogadja. Egyedül Sara állt ott és kőkeményen nézett rám. Ő úgy gondolta, majd ketten vezessük a családot. Csak mikor útnak indultam szaladt utánam. Magához ölelt és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Vigyázz magadra! Te sebhelyes mamlasz! – mosolyodott el.
- Rendben. -öleltem vissza.
- Mielőtt elmennél, ezt fogadd el. Ez még jobban kimutatja a lelkesedésed. – majd egy narancssárga rózsát tűzött a szívem fölé.
- Ettől jobban bejövök majd a csajoknak? - kérdeztem meg.
- Hülye! - adott egy kokit majd elmosolyodott.
Attól a naptól kezdve egy narancsszínű rózsát mindig a szívemre tűztem. Miután elbúcsúztam elindultam a kikötőbe. Áthajóztam Olaszországba és ott igyekeztem boldogulni. Mivel híre ment, hogy egy sebhelyes arcú ember dupla pisztollyal Szardínia szigetén sokakat lemészárolt és végül a Vindice se vitte el, elég nagy hírnévre tettem szert maffiás körökben. Így hát bérgyilkosnak álltam. Lehet, most azt mondjátok, hogy az is mészárlás. Azonban így a saját utamat járhattam és csak azt a megbízást vállaltam el, amiről úgy gondoltam, hogy helyes. Na meg így nem százakat mészároltam, hanem 1 vagy 2 embert. Ekképp telt el 10 év. Az első felében népszerű bérgyilkos voltam és rengeteg megbízásom volt. Szinte még a kesztyűmet se kelet használnom a lángjaimmal, a legtöbb esetben elég volt a két pisztoly. Ezért el is feledkeztem kis híján a Düh lángjának meglétéről. Egészen addig a pillanatig, míg a 10. év kezdetét vette. Akkoriban már egyre kevesebb megbízás érkezett, a nevem elhomályosult. Így egyre nehezebb megbízásokat kellett vállalnom. Egy olyan illetőt kellett legyőznöm, akinek magas szintű vihar lángjai voltak. Pillanatok alatt legyőzött a pisztolyokkal és a kesztyűkkel is alig bírtam védekezni. A dühöm végtelenül megemelkedett és teljesen más emberré álltam. Hatalmas robbanás közepette szabadult ki 10 év dühe belőlem és az ellenfelemet porrá égette. 5 Hétig feküdtem az ágyban annyira legyengültem. Egy ismerősöm kapart össze aznap este és az óta nála lábadoztam. Ez az esemény kellett ahhoz, hogy újra eszembe jusson mi rejtőzik bennem. Miután felépültem, megpróbáltam edzeni a düh lángommal, de sikertelenül. Ugyan már a 30. évem taposom, de eddig nem volt szükségem rá, így végtelenül elhanyagoltam. Ráébredtem egyedül csak egy halvány kis düh lángot tudok előhívni, nem hogy keverni a lángokat. így hát összepakoltam a cuccom és haza indultam, hogy felkeressem a mesterem és a családom. 10 évet voltam távol és az alatt rengeteg minden történt. A világ nagy változásokon megy keresztül, ezért szükségem lesz új képességekre, hogy labdába tudjak rúgni. Így hát haza indultam és így kerültem most ebbe a klubba. A hosszú ideje nem látott barátomnak meséltem el néhány kiemelkedő történetet.
- Elég kalandos egy életed van. – kacagott fel Lorenzo
- Annyi szent, hogy nem átlagos ahogy apám akarta.
- Tényleg és valójában miért jöttél haza?
- Egyrészt hiányzott a hazám, másrészt meg kell tanulnom irányítani a rég elfeledett lángomat.
- Értem. Egy kukkot nem értek mi ez, de üdv itthon.
- Köszi. De most megyek, ki kell pihennem magam.
- Rendben jó éjt Stef.
- Neked is Lorenzo.
Azzal kiléptem a bárból és visszaindúltam a szállodámba. Útközben elszívtam egy cigerettát.
- Ez is amiatt az idióta öreg miatt van! - mormogtam
Azzal eldobtam a cigit és egy fűszálat vettem fel, azt tettem a számba.
- Ha neked nem működött, lehet nekem sem, de ki tudja, hátha így le sikerül szoknom.
Miután a szállodába értem, felmentem a szobámba és lefeküdtem. Rájöttem, hogy végre 10 év után hazatértem. Azonban csakis annak reményében, hogy talán, megtanulom kezelni a bennem szunnyadó dühöt.
- Anya, Apa és mindenki. Végre hazaértem. – mosolyodtam el és azzal mély álomba merültem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Colonello
Admin
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 121
Join date : 2011. Jul. 29.
Age : 23
Tartózkodási hely : Vongola főhadiszállás

TémanyitásTárgy: Re: Stefano De Luca    Pént. Okt. 21, 2011 11:21 pm

Mi a....??? Vessetek máglyára amiért ezt a történetet nem olvastam el eddig. Pfúúú anyám, ez aztán valami. Azt hiszem ilyen jó előtörténetet nem is olvastam még soha. Ez sokkal de sokkal jobban tetszett, mint a másik karakteredé. Mintha két különböző embert írta volna őket. Maga a megfogalmazások is sokkal jobbak, meg minden. Sokat fejlődtél és ez tetszik. Minden de minden megvolt benne ami kell! Nah de komolyan, nem is húzom az időt: ELFOGADOM és további sok sikert kívánok a játékhoz ezzel a kariddal is.

Mivel ez az előtörténet nagyon de nagyon tetszett, ezért meg is kapod a maximális plusz kezdőtőkét, azaz a +30%-ot. Gratula és használd egészséggel.


Pénz: 130.000 yen
TP: 200
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://khrszjatek.forumsmotion.com
 
Stefano De Luca
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Kateikyoushi Hitman Reborn Szerepjáték :: Off :: Előtörténetek :: Ég-
Ugrás: