Kateikyoushi Hitman Reborn Szerepjáték
Elköltöztünk: http://khr-szj.hungarianforum.com/


KHR szerepjáték az Anime és a Manga alapján! Légy te is a maffia tagja és védd meg a családod!
 
HomePortal*Gy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Álom vagy valóság?

Go down 
SzerzőÜzenet
Tsuna
Admin
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 124
Join date : 2011. Nov. 04.
Age : 31

Karakter információk
Család::
FV:
Pénz::

TémanyitásTárgy: Álom vagy valóság?   Kedd Dec. 06, 2011 3:37 am

Szevasztok Fórumlakók!
Ki akar sok-sok FV-t? Hát ez az. Én is akarok, de nem kapok! Ja tényleg én admin vagyok -.-
Na, de nektek mit kell tennetek? Valami nagyon egyszerű dolgot... Le kell írnotok egy álmotok.
Mi legyen benne? Az amit akarsz! Amit a fantáziád enged! Vagy sorolhatnám..
Mik nem lehetnek benne? Nincs olyan! Ha, azt írod le álmodban, hogy véletlen megölted Tsunát, az fog történni. Elfogadom... TÉNYLEG csak a fantáziátok szabja a határt. Na, de lássuk a terjedelmet:
0 szótól 1.000 szóig írjátok = 10.000 Fv-vel gazdagodtok.
1.000től 1.500 szóig írjátok = 20.000 FV-vel gazdagodtok.
1.500től 2.000 szóig írjátok = 22.500 Fv-vel gazdagodtok.
2.000től 3.000 szóig írjátok = 30.000 Fv-vel gazdagodtok.
3.000től -> oo szóig írjátok = 40.000 Fv-vel gazdagodtok.

Felhívnám a figyelmetek a narancssárgás szövegre, aki ebben a rétegben teljesít jogosult arra, hogy kiválaszthassak közülük egyet, akit bónusz tárggyal jutalmazok. Remélem tetszik az ötlet.
De ehhez az kell, hogy tényleg nagyon jó történet legyen, ha nincs jó, akkor nem kap senki. Remélem ez elég világos.

Nehezítés:
- Nincs összebeszélés más játékosokkal, legyen az a tied vagy a szomszédé nem érdekes. Ahol, ezt tapasztalom, kizárást von maga után.
- Csak egyetlen egy karaktereddel írhatod meg. (Mivel spur vagyok, ezért csak egyet engedek, aki itt is megpróbál átvágni elérheti, hogy sok - FV-t kapjon. Minden karakterével.)

Remélem mindenki belegondolt nem olyan nehéz egy feladat. Határidő?
Nem kevesebb, mint 2 HÉT (2011.12.23.-áig)
Folyamatosan fogom ellenőrizni, így a FV-ket folyamatosan meglehet, majd kapni. Valamilyen formában értesítelek téged. Ha a narancssárga kategóriába tartozol, nem kell félned, attól még részt veszel, ebben a tárgyas nyereményben. (Ha elég jó persze az a fantáziával dús álom)

Hát sok sikert kívánok mindenkinek! Aki engem ver meg álmában, ne várjon jutalomra ^^

A posztotok ide várom!

_________________
By.: Decimo
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://khrszjatek.forumsmotion.com
Tsuna
Admin
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 124
Join date : 2011. Nov. 04.
Age : 31

Karakter információk
Család::
FV:
Pénz::

TémanyitásTárgy: Re: Álom vagy valóság?   Csüt. Dec. 22, 2011 5:22 am

A határidőt kitolom 1 héttel + pár nappal.
Az új határidő: 2012.01.06!!!

_________________
By.: Decimo
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://khrszjatek.forumsmotion.com
Honma Gregory Natsu
Felhő
Felhő
avatar

Hozzászólások száma : 22
Join date : 2011. Oct. 11.
Age : 23
Tartózkodási hely : Budapest

Karakter információk
Család:: -
FV: 140.000
Pénz:: 179.899 yen

TémanyitásTárgy: Re: Álom vagy valóság?   Pént. Dec. 23, 2011 8:06 am

Olyan, mintha te mélyen aludnál, de a tested ébren lenne, mintha éreznéd az ég érintését, de nem foghatnád meg.

Hallom. Hideg üveget érzek az ujjaim alatt. Szél mozgását látom, de nem érzem a bőrömön a levegőt. Kék derengés, mindenütt, mélyre zuhanó felhőkarcolók. Felfelé bukik a fejem, a felhők közé nézek, egy sötét szélű kötél nyúl az égbe.
Hátraesem, bár nem vagyok benne biztos, hogy álltam, az is lehet, most kerültem a talpaimra. Az üveg nekicsapódik a testemnek, nem is üveg. Műanyag. A tenyereim szorítom a szememre.
Lassan érzem, ahogy újra megmozdul. A szemeimbe marok, aztán a hajamba kapaszkodom, de érzem a körülöttem levő eget, szinte egybe kapja be a testem.
Ez biztos nem igazi. De én is tudok nem igazi dolgokat! Lehet, hogy… annyira valóságos, mint a fájdalom, ami érhetne, ha lezuhannék. Szétütődne a testem valahol. Karóra zuhannék egy magas épület hegyes antennáira. A műanyagra ütöm az ökleim.
Megmozdul, aztán abbahagyja. Én is abbahagyom a lélegzést.
Hatalmasat mozdul újra az ég, velem együtt, az egyik, majd a másik szélének csapódok, a tartókötél vízszintesbe csúszik, majd újra függőlegesbe. Őrült módon folynak a könnyeim, már a számba is, a fogaim közé, nyelvem hegyével érzem az ízeiket. Só. Ki akarok jutni innen! Belebaszok abba, amin fekszem, majd újra, egészen, amíg nem reped szét az anyag, a kezeim nem szakadnak szét, ömlik a vér, bemocskolva a kéket, ki akarok jutni, bassza meg, félek! Le akarok zuhanni a földre, belekapaszkodni a porba, és megfeszülni, eltűntetni a zuhanást, az érzés, hogy nem tudok hova lépni.
Megmozdul az alja, beszakad, belekaparok az átlátszó semmibe, nem tudom megakasztani a körmeim, piros színt húzok bele a műanyagba, kibuknak a lábaim, majd az egész testem.

Sikítok. Szétszakad a mellkasom, vért hányok a földre, különös, fehér dolgokkal tele. Levegőt veszek, ami megtölti a tüdőmet, megtörlöm a szám.
Hiányoznak a fogaim.
Felülök. A földön vagyok, és tudok levegőt venni? Hogy csinálom? Megérintem a térdeim, amiket a legközelebbinek érzek, aztán a lábaim, de a csontjaim egybe vannak, nincsenek sebek, amibe bele tudok nyúlni.
Bassza meg. Pár fogamon kívül mindenem megvan.
Próbálom megnézni hol vagyok, egy utca, ismerős házak nyúlnak oda, ahonnan lezuhantam, árnyékok nőnek, szemekkel a sarkaikba. Elindulok egy irányba, de hamar megérzem, hogy csak egy kört teszek meg folyton. A cipőim kopognak, olyan hangosak, hogy biztos nincs más zaj a közelembe. Minden pillanattal többen, új dologra leszek figyelmes, az ablakok, mind engem tükröznek vissza, ahogy a felbukkanó neontáblák, reklámplakátok. Mintha minden, de minden egy kibaszott tükör lenne. A felhők megnőttek, már ők maguk is árnyékokat sóhajtanak, de ezek pirosak, nem feketék, alakjuk van, szemük nő, ujjaik lesznek a kézfejükön, az egyiknek tollak színesednek a nyakába. futni kezdek, de csak körbejárok, mi értelme, akármerre fordulok, a menekülés ugyanoda vezet.
- Olyan, mintha te mélyen aludnál, de a tested ébren lenne. - tűnik fel két ajak a tollas fején, és mosolyog. Hátrarándulok, de a torkom visszaránt, a földre zuhanok, a kezeim hátrafeszülnek, a csuklóimba belevág a levegő, a térdeimre csúszik a testem, a fejem kifeszül a hajamnál fogva, mi a picsa ez? - Nem érzed a drótokat? Érdekes!
- Takarodj anyádba!
Nem hiszem, hogy ezt kellene mondanom. A lábaim maguktól csavarodnak előre, a seggem felemelkedik, aztán a talpaimra esem, belenyomom a lábfejeim a földbe, kitépem a kezeim, vért szórok szét magam után a levegőbe, a gigámba állt, megakadt a hangszálaimba, az ujjaimat a nyakamba marom. Ez a drót, valami, madzag, beleakasztom a körmeim, de nem bírom szétkaparni.
Fény robban a szemeimbe, éget, szinte felnyerítek az örömtől, könnybe fordulnak a fájdalomtól majd feketébe, majd vörösbe, majd újra fehérbe.

Remegnek a térdeim. Hisztérikusan nevetek. A lángok a farkamba harapnak. Azt hiszem, orgazmusom van. Vörös-narancs-fekete-fehér-piros, lángok, mosolyognak, és égnek, véresen átsült steakre sülök. Haha.
- Hehe! - terülök el, a testem vibrál, mit egy köcsög lenémított mobil, kicsavarodik, a hátamra fordulok. Emlék. Vörös szemek, fekete haj, boldog, felhőtlen, mániákus mosoly.
A kibaszott sátán belevigyorog a pofámba. Azt hiszed, félni fogok tőled te buzi köcsög?! Mutasd meg az arcod!
Miért nincs ennek értelme? Mintha nem lenne köze a valósághoz. Suttog. Ajkak, egészen közel a füleimhez. A cimpámba mar aztán, de csak a bőr recsegését hallom erősebben.
A Sátán rám néz, sóhajt, majd a hajamba marja az ujjait, és felránt a lábaimra.
- Szenvedélyem az egzotikus madarak. Miután elkapok egyet, és megesszük a húsát, a legszebb tollát a ruhámba tűzöm. Húsz darab Gregory.
- Kibaszottúl nagyon nem érdekel!
Seggre esem, vagyis ülésbe, tehát, fekete bőrfotelbe olvad a bőröm. Kellemes színeket érzek. Olyan ismerős ez, mintha lassan elaludnék a nyugalomtól, de a fájdalom ébren tart. Kibaszott. Kurva. Borzasztó fájdalmas. Akarom még. Cukkolom, őrjítem, hergelem, idegesítem, bántom, szeretem, ha ez kell neki!
- A paradicsommadár eddig a legfinomabb. - Közeledik, távolodik a hangja, felemelem a karjaim, hogy a bőröm szakadjon le a másikról, hogy érezzem, mintha a saját testem nyesnék, hátradöntöm a fejem, érzem a csutkám kidomborodni magamból a fájdalomtól. Ez az igazi, Istentelen érzés, ami leírhatatlan.
- Visszakérném a fogaim! - sóhajtom egy újabb élvezet határán, minden porcikám kemény, mint a beton. Mennyire undorító fétist ez. Bassza meg.
- Ez nem igazi, amit érzel, csak képzeled, vágyod, és lassan felzabálja az elméd, és eltűnik minden addig tapintható.
- Takarodj! - bukom előre, ahogy a húsom szétreped, a kezeim kiszabadulnak, kinyújtom a karjaim, de nem érem el őt, csak a kabátja díszeibe tudok belemarni, összeszorulnak az ajkaim, kifordulnak újra a szemeim - Ne szórakozz velem! - szakadok ki, tovább, teljesen, az idegen bőrből, a ruhájába tépek, az ölem előre mozdul, basszus, majdnem elestem a saját lábaimba! A rohadt… kibaszott rothadt… miért vagy ilyen magas! - Azt mond el, miért vagy mindig, mindenhol, nem érdekel a lelked!
Látom őt, a saját szemeimben, a szemeiben. Sötét fekete szembogarak kitin felszíne rezeg szüntelen. Kabócák szárnyainak röpte zúg fel, zöldet, virágosat növeszt a kemény, a fehér, az illata émelyítő. A földre esem. Elborítanak a szirmok, vörösek, rózsák azt hiszem. Fuj, ez, de buzis. Tüskéket növesztett szélek az arcomba, a kezeimbe vágnak, kettévágják a szempilláim. Ez vicces.
Indák csavarodnak a combjaimra, tövisek kapaszkodnak a húsba. Nem szeretheti, ha megérintem őt. Húzom a lábaim, amíg nem üvöltök már, hangosabban, mint a repülő bogarak zaja.
Beleejtem a fejem a földbe. Nem, ez homok, elnyeli az arcom, felkapom, a magasba próbálom tartani. Köpnöm kell. Még két fogat.
Faszom ez?
- Ez egészen olyan, mintha egy kutya a szádba vizelne.
Már csak az orrom látszik ki a földből. Mély zuhanás után újra magamhoz térek. A lábfejét a számhoz érinti.
- Engedj el! - csúszom, magamat húzom a földön, aminek föld íze van, miután a fejem belevágódik. Belerúgta. Egészen keményen. Tovább mászok, a lábával a fejemen, egészen, amíg el nem érem a másik lábát. Az ujjaim a bokájára kulcsolom.
Felreped, becsukom a szemeim, szétrobban, szilánkok hangját hallom, üveg repedését, újra próbálkozom ezzel a látás dologgal, örülök, hogy nem vágták szét a szemem, ezek az üvegdarabok... nem. Bocs. Tükrök. Újra meglátom magamat, a szemeim, foltok nőnek ki belőlük, sötét szemekkel, ugyanazokkal a tollakkal. Rengeteg. Összehúzom magam, és próbálok nem lélegezni, hátha az agyam nem kap oxigént, és elájulok.
Kérdés, azzal jobban járok-e? - Értem én, de tudom, hogy az igazi nincs köztetek! Szóval nem támadok, meg kussolok is, csak mondjátok már el, mit akartok!
Kinyitják a szájukat, az agyamba vér ömlik, érzem, ahogy megöl, kiterülök a földön, a füleimre szorítva a tenyereim. Mocskos vér ömlik, ragad. Remegek, akadozva kapkodom a levegőt. Mi ez, mi történik velem,miért félek? Összehúzom a testem, és a mozdulatukra sírni kezdek, hangosan, mintha most születnék, és üvöltenék anyám meleg méhe után, vissza, milyen agybeteg álmom van? Újra nyitják a szájukat, a hangok széttörik a szemeim, majd az ujjaim, a fájdalom eszméletlen.
Nem jó. Nem akarom. - Azt akarom, hogy hagyd abba!

Le akarom festeni. Amit a fejébe raktam. Rózsák véres csókja üvegszilánkok széleibe harapva. Tök jó cím lenne.
- Jó reggelt Gregory!
Ütök. A testem előre bukik. Takarók ölelését érzem, de ez nem kellemes. Megpróbálom felemelni a fejem. Aztán felülni. Fehér gézt érintek az ujjaimon, amikor idegesen összekulcsolom őket, a mellkasomon is lehet, minden levegővételkor belefeszül valamibe, nem tágul, nem tudom hatalmas felfújni magam. Körbenézek. Két fazon, a paradicsommadaras, de a másikat nem ismerem. Ha az arcára néznék, vagy a hajszálai közt vesznék el, egyszerűen úgy érzem, mintha egy porszívóval erőszakolnának meg. Ne nézd. Hol vagyok? Ebben a szobában már voltam, de az ablak most egy tükör, amiben nincs tükör.
Nem látom a másik világot benne.
Vagy önmagamat? Csendes fehérség árad csak ki belőle, hazug eget sóhajtva magamögé.
- Nem engedtetek el.
Ő mosolyog a tollai alatt. Felemeli a fejét, megérinti a nyakát, majd a társára pillant. Újra megpróbálok ránézni, de magamat látom. Francba. Ez így még rémisztőbb, inkább nem is érdekelsz. Cseszett pöcs!
- Választási lehetőséget kapsz.
- Ebbe semmi cseszett választás nincs! - kapaszkodom a térdeimbe, de már azokba is látom a saját arcom. Nem akarok egy baszott tükörré változni. Ökölbe szorítom a kezeim, és rájuk ütök, szétrepednek. Kurva életbe!
- Ha csatlakozol a családunkhoz, találkozhatsz vele is.
Szemek nőttek a kötéseimen, a karjaimon, és engem néznek. Ezek az ő szemei. Mélyek, vörösek. Hosszan bámulom őket, mintha látnám az arcát, vagy feltudom idézni a hangját, de olyan hideg borít el, mintha jeges vízbe mártanának. Egyszer anyám, tett valami olyasmit, azt remélem, mindenkinek ijesztő, ha felvágja a karját, és nem érzi, hogy aztán hideg vízbe kelljen mártani a kis fejét.
Mintha nem lenne bőre, nem lenne teste, nem élne, csak egy tányér lenne, amit ha összetörnek, le sem szarja. Érzéseket akarok.Álmok, amik mint a felhők úsznak át az égen, amiknek szintén szemei nőttek, mindennek, de mindennek szemei nőnek, amik nem ők, és nem én. Az élettelen dolgoknak, amik csak tárgyak.
- Nem akarok kibaszott maffia lenni! - mutatok rá. - Dögölj meg!
- A lelked olyan mint a vaj.
Olyan ismerős a mosolya, olyan messze van az álomtól, érzem a hasonlóságot köztük, az érzések, el tudnak árulni olyat, amit az agy nem tudhat?
Megszorítok egy párnát, széthúzom, a beleibe nyúlok, a maradék fogaimba szorítok, aztán kitépem a tollakat, és szétszórom őket, színessé vállnak, mint az ő díszei, de dühösek, halott madarak hangján rikácsolnak, marokra szorítok egyet, és a mellkasába döföm, de addigra már csak egy szekrény üres belsejében találom magam.
- Ez az én álmom! Takarodjatok belőle! - rúgom ki a szekrényajtót. Homokba lépek, és futni kezdek, a hajam felfelé mered, a ruháim, mintha zuhanni akarnának, a testem úgy érzi, magába akarja húzni a levegő. A homokszemek szállni kezdenek, kavarodnak a lábaim alatt, ez talán én vagyok, talán annyira félek, hogy akaratlanul irányítom az elmém.
Hogy jutok vissza a saját agyamba? Megállok egy pillanatra, aztán felugrom, a testem könnyűvé válik, a kezeim a szemeimre szorítom. Nem akarom látni a magasságot, a félelmet attól, ami elveheti újra a saját tudatom feletti irányítást.
Újra talajt érzek a talpaim alatt. Csukott szemmel érintem meg, az ujjaimmal próbálom megtudni, mi ez. Forró és természetellenes. Beton, de húz magába, mintha nyúlni tudna. Kinyitom a szemeim, és segítséget keresek, házakat látok, élet nélkül, csövek törtek át a falaikon, kinyújtom a kezeim, egy peremet tapintok ki a levegőbe, belefeszítem az ujjaim, kihúzom a derekam, amit már magába akart emészteni a föld. Minden erőm beleveszem, mert úgy félek, mint a szar. Azt hittem a maffiás dolgok brutálisak, de bénák ehhez képest.
Ne hagyd el magad! Magadhoz térsz, és jó gyerek leszel!
A térdeimmel mászok beljebb, még beljebb, amíg már oldalt is érzem a falakat, aztán megfordulok, de hamar rájövök, hogy inkább nem nézek le. A hátam nekifeszítem valaminek, próbálom leadni az agyamnak a látványt, de én ehhez gyerek vagyok. Nem hogy magasan vagyok, hanem a semmi közepén, egy házfalban? a mélybe zuhan az alja, ahogy óvatosan kinézek, mintha fellenne rá festve amit látok, a körülötte lévő házak a semmibe omlanak, inkább visszahúzódom abba a résbe, ahová bemásztam. Egy utat kéne keresnem, de csak úgy érzem, mintha benne lennék egy világban, rossz helyre odarajzolva. Csak a kezeimmel érzem a széleket, és a peremet a lábaimmal, de ugyan azt látom. tornyokat, utcákat, élettelen, üres csíkokat a betonon. Az ujjaimmal megérintek egy pontot, és végighúzom rajta, beleakad valamibe a kezem. Gömbölyű, és mozog.
Egy kilincs! Teljes tenyérrel fordítom el, és gondolkozás nélkül szakítom be az ajtót, mert én itt nem maradok.

Sípol a tüdőm szerintem, a kezeimmel próbálok tájékozódni, mert az a helyzet, hogy kibaszottúl nem látok semmit se!
Annyira semmit, hogy még az orrom hegyét se. A tériszony nem abban merül ki, hogy van egy nagy szoba, és sírva fakadsz, ez is egy kurva nagy térnek számít, ha nem érezném legalább az egyik tenyeremmel, hogy falat fogok, megállnék sírni én is.
Bár már így is ott tartok. A számat öt perc alatt használt mosogatószivacsra rágtam, a vérem büdös mosogatóléként ragasztja össze az állam. Én hülye vagyok, vagy egyre kevesebb levegőt érzek?
Ne engedd el magad! Ne figylej oda. Ezek csak kibaszott képzeletek, álmok, csak átverés, mint az egész, amibe belekeveredtem, már bánom, a rohadt életbe, hogy elkezdődött, vagy hogy egyáltalán van.
Bah.
A hátamat kitámasztom, megpróbálok bármit elképzelni, ami kisegít, egy fényt, nyilakat, egy erős lényt, aminek látom a testébe, hogy megtörhetetlenül akar, hatalmas pofával, mindig volt egy kedvenc állatom, erőszakos szemű, és olyan undorítószerű lény, de én bírtam a búráját.
Valami fényfolt tűnik fel, úgy bevágom a hátam, hogy majdnem elájulok, tényleg, ez most ütött, előre görnyedek, hogy kapjak levegőt, mert az még inkább kevesebb. A dolog pont olyna, mint ahogy elképzeltem. Tiszta Harry Potter!
Azt hiszem bírom a komodói sárkányokat. Kis szarként mindig arra gondoltam, egy rakás ilyenem lesz, akikkel foglalkozhatok. Hát benéztem keresztbe. Felállnak a kis fényes pikkelyei, majd elindul a fény be a kibaszott sötétbe, én ellököm magam, és követem, bár nem annyira bízok meg benne, itt fulladozni sem sokkal jobb. Süket leszek ettől a kusstól, a saját lépteim se hallom. A föld fodrozódni kezd, lehajolok, belemártom az ujjaim, ő beleveti magát a vízszerű dologba, nagy levegő, és követem.
Kurvára nem tudok úszni, mint egy süketnémefogyatékos mutogatom a fuldoklást, és ez nem víz, hanem vér. Érzem a szagát, belefurakszik az orromba, az íze megtölti a számat, a gyomromba ömlik, szédülök, nem érem el a fényt, és egyszerűen csak megáll a testem.
Mintha megfagyna, megbénulna, vagy elvesztené, ami benne van.

- Félsz?
Igen. Kibaszottul érzem azt a dolgot, ami a félelem, és hiába vagyok erős, nem vagyok erősebb önmagamnál. Szóval sokra nem megyek ezzel a kibaszottal sem.
Csak a szemeit látom, de ezek nem igazából az övéi, aztán előlép abból a megfoghatatlan sötétségből, úgy érzem, még a lábaim sem tudnak tartani már. Összeakarok csuklani, és üvölteni, kibaszott mérgesnek érzem magam.
Ő az. Tollakkal a hajában, fekete hajjal, vörös, unott szemekkel, és barna bőrrel, nem térek magamhoz. Szétbaszta az intimszférám ez a retkes köcsög, felfogom gyújtani, megtanulom, hogy kell lángokat csinálni, és halálra gyilkolom!
- Kibaszottúl kicsinállak!
Ezek az én dolgaim, az én lelkem rezdülései, üthetnek, fenyegethetnek, akár a családom is kivégezhetik, ha úgy hozza kedvük, mert nem érdekelnek az emberek, nem érzek értük fájdalmat, nincs bennem szomorúság, talán csak egy kicsi, annyi, amennyi megilleti őket, vagy amennyire elfogadtam őket, sőt akár az álmaim is szájba erőszakolhatják, de a perverzióim kurvára az én dolgom!
A fájdalom, vagy a szerelem. Ezek az enyémek!
Fellángol a sötétség, vörös, és lila lángok öntik magukat, szétropognak, hatalmas nyelveikkel lenyalják a feketét, színes, piros szint öntenek magukból, elborítják a testem, felzabálják a bőröm, beleülnek a hajamba, és a szemembe, belemásznak az orromba, a harag, hogy én milyen geci dühös vagyok!
- Eltaláltam szemét? - mosolyog át a száján, az átbaszott, köcsög, hamis száján.
- Csak azért fogok hozzád csatlakozni te elkúrt buzi majom, hogy szétbasszam a fejed! Hogy szétsírd az agyad, miközben a cipőmet a szádba rúgom! Megöllek!
Ez lesz az én erőm, amire vágyok, hogy irányíthassam azt a hatalmas tüzet, ami megfogott, ami miatt még csinálom ezt a faszságot, elindulok felé, ő félreugrik, a testem lendül, átszakítom a teret magammal, és a lábaimmal érek a földre, minden ég, körülöttem is, hangosan kezdek nevetni, mint egy idegbeteg. Anyám azt mondta, ha túl sokat érzed a fájdalmat, a nevetésed se lesz többé tiszta. Milyen kurva igaza van. A kezeimbe ömlesztem a lángokat, ahogy láttam, aztán körbevonom a testem, és messzire engedem őket, hogy áttörjék az étert, az álmokat, hogy megmutassák a tiszta valóságot, ami olyan kurva messze van, mint én az igazi erőtől. Hogy lehetne ezt? Felhőlángok, ők is lángok, ha elég sokat csinálok, a melegükből talán lesznek valaha elég forróak, ha meg tudom őket sokszorozni, meg fogom tanulni, kurvára, addig nem pusztulok el, amíg ezt nem tudom megoldani, szájbavág, hátraesek, belerúg a hasamba, de nem érzem, a bokájába kapaszkodom, az érintésem éget, üvölt, elrúgja magát. Hátrább gurulok, a levegőbe kerül, majd a könyökeivel az arcomba repül, a fekete omlik a tűz szétemészti, naranccsá válik, és fehérré, házak hatalmas szélei tűnnek fel, tudom, miért látom őket ennyiszer.
Mert az otthon, ami az enyém, az az utca, nem pedig ez, amit most csinálok, én nem ebben élek, hanem a testi erőbe, a hajamnál fogva félrelök, bevágom a hátam, a seggem, a lábaim egymásban töröm, ezt megéreztem, ezt utóbbit, mert az ajkaimba marok.
Közelít, a mozgása is olyan hasonló, mintha ismerné, minden kibaszott utolsó kis mimikáját is, a tenyereimre csúszok, majd a lábai között a háta mögé kerülök, tarkón rúgom a magasba lendülve, összeszorított ajkakkal, amekkorát csak bírhatok, ezek a lángok nehezek, lehúzzák a testem, visszazuhanok a betonra. Már alig látom a feketét, csak itt-ott lóg szétolvadtan a látványban. Köhögök, vért, feketét.
- Cuki!- mosolyog, a fogai, egyenesek, és ápoltak, vicsorítok, én már félálomban kihánytam egy csomót. Felé rándulok, de a fejem beütöm, mielőtt elérném, kurva gyors, pedig nem is valóság, és nem őt látom, hanem akibe bújtatták, nem emlékszem a nevére.
De.
Mégis.
Xanxus.
Felém fordul, feláll a haja, a szemeit ördögi lángok szállták meg, mint a démonok. Mekkora hazugság vagy haver. Az egész arcomra szétterül a mosoly, de ő is magabiztosnak tűnik. rohadék. túlságosan… félelmetesen… túlságosan. A gyomromba üt, az öklei beleszorulnak a hasfalamba, alig bírja kirántani, micsoda erő van az elméje erejében, szinte örömteli az érzés, ami elönti az agyam. Fáj ez. Annyira jó. Mindjárt halálra ver, és még csak le sem kellett másolni az ő képességeit, hogy még nagyobb fájdalmat okozzon nekem. De tudod mi a szitu haver? Elbasztad. Messze és kurvára.

Ez a hely? Kitisztult élek, érzem a tiszta levegőt, a virágokat, ezek nem a régi otthonom emlékei, nem érzem az árnyékokat a bőrömön, a levegőtlen port, elfog tűnni. Minden, de az agyam, erre a helyre emlékszik a legtisztábban, és belerepülök a kőfalba. Nanimori? Azt hiszem, ideköt most minden.
Miért… nem kapok levegőt? Becsukom a szemem.
Elfog tűnni. Minden.

Felriadok. Hangok. Ismerem őt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tsuna
Admin
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 124
Join date : 2011. Nov. 04.
Age : 31

Karakter információk
Család::
FV:
Pénz::

TémanyitásTárgy: Re: Álom vagy valóság?   Szomb. Dec. 24, 2011 2:36 am

Háj-háj!
Szeretlek imádlak meg stb Very Happy Ha jól számol a wordom akkor ez 3.000szó + szóval:
'3.000től -> oo szóig írjátok = 40.000 Fv-vel gazdagodtok.'
Kategóriában jutalmazhatlak.
Jutalmad: 40.000 Fv.
Gratulálok és kellemes ünnepeket *zsebébe nyúl* Mi a fasz? Még van egy 10.000 yenem? mi a rákot csináljak vele? Tudod mit nesze itt van tied lehet.
Szóval, ezt mind összegezve: 40.000 Fv, 10.000 Yen ütötte markodat. (A sorsolásban te 'is' részt veszel.)

_________________
By.: Decimo
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://khrszjatek.forumsmotion.com
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Álom vagy valóság?   

Vissza az elejére Go down
 
Álom vagy valóság?
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Hazukage Inu(újra)
» Vendégszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Kateikyoushi Hitman Reborn Szerepjáték :: Off :: Megbízások :: Über-akciók-
Ugrás: