Kateikyoushi Hitman Reborn Szerepjáték
Elköltöztünk: http://khr-szj.hungarianforum.com/


KHR szerepjáték az Anime és a Manga alapján! Légy te is a maffia tagja és védd meg a családod!
 
HomePortal*Gy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Takuya-dono

Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Takuya-dono   Hétf. Nov. 14, 2011 5:24 pm

Név: Takuya-dono
Nem: férfi
Életkor: 25
Láng: Villám
Harctípusa: közel-távolharci
Egyéni fegyver:
- Egyéni kesztyűk
- Egyéni Iker pisztoly (Twin gun)
- Egyéni távcsöves fegyver (Barrett m82 sniper)

Család: CEDEF

Jellem:
- Barátságos általában, mindenkit felnőttként kezel.
- Nem kedveli a kölyköket, főleg azokat, akik úgy is tesznek.
- Szereti a nőket, kártyajátékokat és a mérhetetlen piálást.
- Utálja a lángját használni, de ha muszáj, nem riad vissza miatta.
- Tiszteli a nála jóval erősebbeket, ellenben a gyengéket segíti, ha úgy van.
- Gyors reflexek.


Kinézet:

Olyan lila a haja, mint a szeme. Körülbelül 180 centiméter, súlya 60 kg. A teste edzett, mivel mindennap ügyel arra, hogy jól nézzen ki. Arra is ügyel, hogy fit és üde legyen. Ruházata ápolt, mindig odafigyel arra, hogy mit vesz fel. Ruhatára elég nagy, hála a tanári jövedelemből.

Felszerelés:
- Egyéni kesztyűk
- Egyéni pisztolyok
- Egyéni távcsöves fegyver (Nem mindig hordja magánál)

Előtörténet:
Benyitok a kocsmába, körbenézzek.
- Üdvözlettem minden ivóbarátomnak. Kiakar meghívni egy italra? – Sorban néznek rám az itt lévő emberek, de egyik sem szólal meg.
- Ennyire, azért nem kell tolakodni. Ha az itt lévő összes ember meghívna egy sörre, akkor se tudnék, annyira berúgni, hogy ne találjak el bármit. – Hirtelen mindenki felfigyelt erre a mondanivalómra. Úgy néztek rám, mintha valami hülyeséget beszéltem volna, de nem értettem. Pedig igazat mondtam, odasétál hozzám egy nagyobb darabfickó.
- Szóval, azt állítod, hogy bármilyen tárgyat képes vagy eltalálni azután, hogy meghívtunk mindannyian egy sörre?
- Ezt állítottam, vagy maga süket és nem hallotta? Viszont abból ítélve, hogy megtudta ismételni, innen az következik, hogy megkellett volna értenie.
- Maga szórakozik velem? Mit tehetne egy magadfajta tanár velem?
- Nem verekedni jöttem, valaki meghív, ha nem akkor távoznék.
- Most már ne ilyen sietősen. Mi állni fogjuk a piát, de mi, mit kapunk, ha maga veszít? – Nevet fel, de valami medveüvöltéshez hasonlítható ez a nevetés.
- Állom a dupláját. – mondom miközben a pénztárcámba nézzek. – A fenne, már megint épp, hogy kifogok jönni ebben a hónapba a pénzből. Olyan kevés, ez a tanári fizetés.
- Rendben. – kezet nyújt, majd kezet rázok. – Akkor mi, ki is fizetjük a ránk eső részét a pincérnek.
- Tőlem. – húzom a vállam. Majd neki állok látványosan számolni. Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc... tizenegy. Ez szép, úgy érzem holnap nem megyek tanítani. – Nevetek fel én is, hangosan.
- Tudod mit, te nagy darab, mi lenne még a végére fizetnél nekem egy igazi pálinka? Neked az ötszörösét visszafizetném.
- Rendben van, öröm veled üzletelni. – Ismét kezet nyújt, kezet rázok.
- Akkor kezdjünk is bele. – Odaülök a pulthoz, majd megiszom az elsőt. *csuklik*
- Jó, rád nézni! Nem akarsz már most fizetni? Nem kell az ötszörösét kifizetned a pálinkámnak, ha én megihatom, csak a háromszorosát várom el. – Megiszom a következőt. – Nyámi. Opsz, bocsánat, akarom mondani finom. Egyre jobban néznek a fickók. Várva arra, hogy már fizessem nekik a duplát. Hirtelen odanyúlok kettőhöz, majd egyből megiszom őket. Utána a következőért nyúlok, majd a következőért és a következőért. Körülöttem nyugtalanság járja át a levegőt, persze nem kenyerem a nyugtalanság, ezért fokoztam a hangulatot. *csuklik*
- Adjon az ég! -éneklem- Finom, ez a sör. -éneklem – Elkezdek dülöngélni a széken, majd megnyugodott szinte mindenki és visszasétáltak a helyükre egy önelégült mosollyal.
- Na jó még van négy sör és egy vodka, gyorsan lehúzzuk és megyünk dolgozatot javítani. – Már teljes komolysággal mondtam. Meg se látszódott rajtam, hogy már megittam hét sört. Odanyúlok még kettőért és megiszom, majd a következő adagért nyúlok. Melyet túl hirtelen ittam meg, ezért már éreztem a fejemen, hogy forog a föld. *csuklik* Megpróbálok a vodkás pohárhoz nyúlni, de valamiért mindig mellényúlok. Egyszer jobbról, majd balról. A két kezem szétterítem és összehúzom, szerencsére eme combomnak sikerült megfognom a poharat.
- Gyerekek, nézzetek rá, hétsör nem ütötte ki, most meg megjátssza magát, mintha belenne rúgva. Ez nem volt valami jó fogadás, legalább is már látom a kimenetelét.
- Most már mi is látjuk. – mondják és helyeselnek. Közben szépen lassan megittam a vodkát.
- Figyeljetek már! Nem az volt a fogadás, hogy megbírja-e inni, hanem az, hogy képese ezután eltalálni egy tárgyat, melyet mi lerakunk.
- Tényleg. – Helyeselnek ismét.
- Mi legyen eme tárgy? Valami jó kicsit kellene. – Valami ördögi kacajt hallok hátulról.
- Na *csuklik* fiaim, sikerült *csuklik* már lerakni azt a *csuklik* tárgyat? Mert *csuklik* mondom *csuklik* még dolg *csuklik* ozatokat is kellene *csuklik* javítanom. Holn *csuklik* p lesz még suli. – Mosolygok feléjük.
- Fegyvered van?
- Miért ne lenne? – Nyúlok a pisztolyom felé, majd a pulthoz vágom. – Ez nektek is megfelel?
- Rendben van. Akkor lőj, hét próbálkozást adunk neked.
- Bocsánat közbe szólhatok?
- Miért ne.
- Csak 4 golyóm van. Szóval nem lehetne inkább csak 4 próbálkozás?
- Hát, ez megörült. Egy vodkás kupak tetejét, hogy tudná már eltalálni ilyen messziről ráadásul csak 4 golyója van. Ez már szinte számunkra győzelem. – Nevetnek közösen. – Amúgy nem fordulsz ide? Nem fogod tudni, hova kell lőni.
- Az engem nem érdekel, lőhetek?
- Tedd! – Felveszem a pisztolyom a pultról, majd egy kényelmes pozícióban a tenyerembe helyezzem. A fejem fölé tartom a pisztolyt és eldurrant az első lövés.
- Átlőtte a vodkásüvegen, úgyhogy nem tört szét, de mondjuk a kupakról volt szó!
- Á köszönöm a meghívást. Örültem, hogy egy ilyen szépnapot tölthetünk együtt. – Felkelek a székből, dülöngélek, de nem vészes. Majd a kijárat felé veszem az irányt.
- Hé és a fizetés? Nem találtad el a kupakot!
- Ja tényleg, elnézéseteket kérem. – Pisztolyt a helyére teszem, majd csettintek egyet. A pohár összetörik.
- Így már megfelel? – Majd kifáradok az ajtón. Tátott szájak maradtak mögöttem.
~ A fenne egye meg, már megint lángot használtam, pedig nem akartam. Ezt azért lehetet biztos, mert ivás után már nem olyan jó a célzó képességem. Egyre jobban tunyulok, még is csak jobban járnék, ha ismét visszatérnék a maffiózós létre.

Miért is vagyok itt, ahol vagyok? Hát ez egy hosszútörténet, de vágjunk bele:
Európában születtem, egy eldugott kis városban, mely nem ismerte a békét és a szeretett. Sok háború volt, nap, mint nap. A legviccesebb és legszomorúbb történet az volt, hogy elkezdtek a szomszédok azon veszekedni, hogy kinek hány állata van és melyik nagyobb. Sosem kedveltem, ezt az életet és eme tudatlanságokat. Körülbelül ekkor döntöttem el, hogyha nagy leszek tanár akarok lenni. Nem érdekelt, milyen keveset keresnek, de én megakartam tanítani a következő generációknak, hogy ami most van, az nem jó és helytelen. Minél többet éltem ebben a közösségben egyre jobban távolodtam a célomtól, attól, hogy majd megtanítom nekik „a háború ROSSZ”. Persze, minden gyerek egyszer-kétszer megváltoztatja a mondani valóját, mert útközben eszébe jut, hogy ő még sem ez, hanem az akar lenni, de én ebből kitűntem, tejesen elköteleztem magam arra, hogy tanár akarok lenni. Keményen melóztam mindennap, azért, hogy megélhessünk apámékkal. Sokan voltunk, ha jól emlékszem rajtam kívül még hét testvérem volt. Igazából nem tartom velük a kapcsolatot, így nem biztos, de szerintem annyi. Szóval, hála a sok munkának, megemberesedtem és fizikumom is erről árulkodott. Ettől függetlenül, hogy erős voltam, mégsem voltak igaz barátaim. Mikor elértem a tizennégy éves korom, neki álltam piálni, mint a hülye, mert azt hittem mindent meg fog oldani. Tévedtem, egyre jobban távolodtam a családomtól, de ezzel ellentétben egyre több barátra tettem szert. Éreztem, hogy ez így nem jó, de ezt az utat választottam és úgy hiszem, jól tettem. Tehát az utca kezdett el nevelni, nem tudtam írni, olvasni és számolni. Így, aki akart átverhetett és játszhatott velem. Hónapokkal később rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Pénzem nem volt, mivel nem dolgoztam, de eldöntöttem , hogyha törik, ha szakad megfogok tanulni írni, olvasni és számolni. Az elszántságomat senki sem tudta megtörni. Emlékszem, volt olyan alkalom, amikor a suli ablak aláültem és hallgattam, hogy a többiek mit tanulnak. Nem volt leányálom, de sikerült egyre több dolgot megtanulnom, ezáltal is. Volt egy kedvenc sörözőhelyem, ahol volt egy kedves hölgy, aki mindig tanított nekem valamit, ha segítettem neki rendet rakni zárás után. Végül is sose volt, hova mennem, így nem zavart sosem, ha zárás után is ott kellett maradnom. Egy nap egy fura személy fáradt be a sörözőbe, akire az ember ránézz és látja, hogy nem egy átlagos személy. Miután kikérte a piáját, odasétált hozzám valami ilyesmit mondhatott még anno:
„Srác, ha akarod megtanítalak a maffiózó létre és nem kell ilyen szegényen élned, mint ahogy most teszed. Lesz meleg szobád, házad vagy akár palotád. Vagy bármit, amit szeretnél megkaphatsz, ha sok pénzed lesz. – Nevetet felém.” Nem sokat gondolkodtam rajta, kapva a lehetőséget elfogadtam az ajánlatát és leléptem Európából. Amerikában tanultam angolul, megtanította mi az élet értelme: „Pia, nők, szerencsejáték” A szerencsejátékok közül egyedül a kártyajátékokat szerettem, de mondjuk, ha nem mondja a nőzést, akkor is szeretni fogom a nőket és a nőzést, mint a cselekvést. Szóval, ez nem valami nagy útmutatás volt. Erről az alakról, aki számomra ismeretlen volt, hiába éltem vele együtt, nem tudtam róla semmit. Akárhányszor kérdeztem róla bármit, terelte a témát, ha jól emlékszem olyan 16 éves koromban jött oda hozzám azzal, hogy mi lenne, ha őrző lennék. Ekkor sikeresen szembe köptem azzal a teával, amit épp ittam. Igazából sejtelmem se volt, hogy mit is jelenthet az a szó, hogy őrző. Ez még nem volt elég, utána előkapott egy gyűrűt, majd valami trükk folytán meggyújtotta egy öngyújtó nélkül. Elég vicces volt, így visszaemlékezve, hogy mit is gondoltam. Ezek után elmagyarázta nekem, hogy ő jelenleg héttípusú lángot ismer: Ég, felhő, köd, villám, nap, eső, vihar. Persze egyből nagy képűen mondta, hogy ő egy ég, mint a legritkább láng. Igazából hiába mondta, nem tudod annyira érdekelni. Mondjuk arra a részre, én is kíváncsi voltam, hogy én bennem milyen láng rejtőzik. Hét gyűrű volt nála és egyesével oda adta, hogy próbálgassam fel és amelyiknél meggyullad, olyan lángú vagyok. Odaadta az esőt, ködöt, felhőt, vihart, napot, de egyik sem gyulladt meg. Valami ilyesmit mondhatott: „Annak az esélye, hogy te is ég lángú legyél 0,00000001%, szóval, ha nem villám akkor több, mint valószínű, hogy benned nincs láng.” Elkapom az villámgyűrűt felpróbálom és semmi, megkapom az éggyűrűt és nagyon nagy szemekkel nézz rám. Idegesen járkál a szobában, mint akinek most jött meg. Végül nem húztam tovább az időt és az ujjamra húztam a gyűrűt. Az égvilágon semmi sem történt, erre teljesen kiakadt. Valami ilyesmire emlékszem: „Nem ez lehetetlen. Ilyen nincs, érzem, hogy van lángod! Érzem az aurádból.” A sápadtság teljesen kiütött rajta, majd ismét megszólalt „Gondolj valamire, amit nagyon szeretnél most azonnal.” Közben a kezembe nyomott egy gyűrűt. Gyűrű felizzik. „Heuréka, ez a te lángod! Szóval, villám. Kitűnő. Akkor én már nem is kellek neked.” Majd egyszerűen elküldött a francba. Ismét az utcára kerültem és egyedül jártam. Persze már ismerős volt ez a fajta élet, de itt jóval keményebb volt, mint Európában. Annyi szerencsém volt, hogy az idegen megtanított egypár kártyatrükköt és a bérgyilkosság alapjaira, így eltudtam magam látni pénzzel. Így nem haltam éhen, de cserébe vagy átvertem az embereket vagy megöltem. Egyik se jó megoldás, de nem nagyon tudtam mit tenni ellene. Egyszer a melóm az volt, hogy öljem meg a mestere- vagyis egy kis srácot. Bárhogy próbáltam elintézni egyszer sem volt olyan esélyem, amikor végezhettem volna vele. Valahogy egyszer szembekerültem vele és kiszedte belőlem, hogy megkell ölnöm. Erre ő csak elmosolyodott és azt mondta: „Látom benned a tehetséget. Felveszlek, mint a tanítványom. Jól gondold meg mit mondasz. Nem nagyon volt még tanítványom és nem is tervezzek.” Ismét kapva kaptam az alkalmon, elfogadtam az ajánlatát.

Öt évvel később.

- Mester, így jó?
- Honnan lássam innen, célozz és lőj, utána megnézzük. – Célzok, lövök és egy nagy durranás hallatszik.
- Remek lövés ide látom. Hála az új fegyverednek, amit ugyebár tőlem kaptál.
- Igen mester, tényleg nagyon jó sniper.
- Na akkor repüljünk el oda, mivel ezt a 10 km nem fogom én lesétálni. – Fütyül, majd megjön egy madár, mely felemeli és elkap engem is. Párperces út után, megérkezünk a céltáblákig. A madár letesz minket a földre, majd a mester szól.
- Szép volt, úgy látom, hogy a célzási képességed már a helyén van, már csak az ikerfegyverekkel kellene megtanulnod bánni.
- Hát jah! – vakarom a fejem.
- Szeretnél most neki állni, vagy majd később?
- Most már igazán befejezhetnénk az edzést 5 év után, szóval most szeretném!
- Rendben van te akartad. – előkapja a megszokott kis távcsöves puskáját. – Akkor fuss és közben találd el a golyókat, amiket lövök.
- Hogy micsoda? – közben elszáguld mellettem egy lövedék, hála gyors reflexemnek kikerültem, de nem sokon múlott. Előveszem gyorsa az ikerpisztolyaim, majd elkezdek lőni a golyó után, ami előbb elszáguldott. Hiába próbáltam, azt már lehetetlen lett volna eltalálni.
- Még is mit csinálsz Takuya? Azok után, amiken körülmentünk, ezt nem engedem meg. Ha a legközelebbi lövedéket nem találod el, feladom az edzésed.
- Rendben van mester! Elnézésedet kérem, hogy félrenéztem.
- Na ezt már szerettem. – Majd ismét egy nagy durranás. Megfordulok abba az irányba, amerre lőtte a lövedéket. Én is lövök.
- Ez az! Kettőből-egy, nem rossz. Jó mindegy ezt most hagyjuk, legyen mondjuk most, hogy találd el a madaram nyakláncán lévő figurának 5.-6. szemét. Ugye, menni fog?
- Miért ne menne mester. – Nyúlok a sniperemért.
- Nem-nem, az ikerpisztolyokkal kell eltalálnod EGYSZERE a szemeket. Világos?
- Hát őőő rendben. – Nézek rá hitetlenkedve.
- Ne becsüld már le magad! Rajta. – elrepül a madár. Lőj már, minél messzebb megy annál nehezebb lesz.
- Rendben, értem én. – Ráhunyorítok a balszememre és amikor, úgy érzem, hogy pontos, lövök.
- Aszta! Tökéletes, szép munka! – dicsérget Colonello. Eközben megérkezik Verde is.
- Ja igen még elfelejtettem ezt odaadni neked. – majd a kezembe nyújt egy kesztyűt.
- És ez mire jó?
- Hát nem egyértelmű? Ne fázzon a kezed. Amúgy, ez a kesztyű felerősíti a lángjaid. Próbáld ki!
Felveszem a kesztyűt, majd lángokat vezetek bele, furcsán, de elkezd szikrázni a kesztyű. Első dolog, amit észre vettem, hogy rohadtul jól nézz ki. A második, ha ezzel eltalálnék egy embert, nem biztos, hogy feltudna utána kelni.
- Köszönöm másik mester! Ez tényleg nagyon jól fog jönni közelharcra!
- Még ne köszönj semmit, ez még semmi. Ha rajtad van miközben a többi fegyvert, melyet én készítettem neked használód, akkor dupla erősségű lesz a lövedéknek a csapása!
- Aszta! – nézzek rá és megpróbálom felfogni, amit mond.
- Ja és persze ezek még csak béta verziójúak, szóval nem annyira hatásosak. Addig kibírod ezekkel, amíg nem leszek kész. Nem tudom mikor végzek, mivel sok a dolgom. Lehet, hogy csak jövőre lesz meg. – nevetet és eltűnt.
- Na Takuya, akkor már van egy ilyen erősítős akármid, melyet Verde adott neked. Most már én is magadra hagylak, majd még találkozunk szerintem a jövőben. Sok sikert az életedhez. Ja és tényleg, amit Verde megígér az úgy is van, csak nem tudni mikorra teljesül. – nevetett fel ő is, majd távozott.
- Tök jó, mindenki egyedül hagyott. Hát akkor vágjunk bele az életbe.


Az első dolgom az volt, hogy beteljesítsem az álmom, elment tanárképzőbe, ahol a szorgalmamnak hála gyorsan tanultam. Kaptam papírt, mint matek, töri, testneveléstanár. Ezek után, az első iskolába, ahova felvettek elkezdtem tanítani. Első nekifutásra szerettek a gyerekek, de szépen lassan, ahogy belejöttem a tanításba egyre jobban utáltak a diákok. Persze a saját hülyeségemből kifolyólag, szerettem volna, ha legalább ők nem rontják ez az életüket, mint ahogy régen én tettem. A suliba további 4 évet tanítottam.

Jelen

- Hé gyere vissza! Nem tudom ezt, hogy csináltad, de ez egy csalás volt! Követelem, hogy fizesd ki!
- Mi csoda? Miért kellene fizetnem nem értem. Én nem csaltam. – Nevettem feléjük.
- Verekedni akarsz tanár létedre?
- Én nem szóltam semmit. Jobban járnátok, ha engednétek, hogy elsétáljak.
- Miért, ki vagy te?
- Takuya-dono! – nyúlok a zsebembe, majd előveszem a kesztyűket, melyet Verde adott oda.
- Hát rohadtul nem ismerős a neved! Nem lehetsz valami kemény fiú!
~Oh, ideáig még mindig nem ért el a körözési plakátom? Vicces.
- Rendben van. Verekedem veletek. Viszlát iskolai élet! – Felhúzom a kesztyűket. – Kiakarja kezdeni?
- Én. – áll elém az a nagy fiú, aki kitalálta az egész fogadást.
- Rendben, meddig ne üssek vissza?
- Hülye vagy? Egyáltalán, ne üss meg.
- Kérésed számomra parancs. – Kisebb lángot vezettek a kesztyűbe, mely még nem látszik és várom a fickó kirohanását.
- Megöllek! – rohan felém.
- Hát ez nem volt valami jó ötlet. Ezzel együtt pá! – Meg se tudta kérdezni miért, kitettem a kezem, majd ahogy hozzáért a lángokat felerősítettem, mely töményáramot kapott a testébe, hiába lehet 600 kiló, de annyit kapott, hogy egy nagyobb állat is kifeküdne. Ahogy ezt végig gondolom, a srác a földre esik. Majd rohan egy másik srác, ő elé is kiteszem a kezem, de elfut mellettem.
- Hé srácok, mit mondott, hogy hívják? Ugye nem Takuya!?
- De, miért?
- Hát, mert itt a körözési plakátja.
- MENNYI!?
- Megérkezett a plakát? Mennyi áll rajta? – kérdezem, mintha nem történt volna eddig semmi.
- „180.000.000 YEN”
- Aszta megint nőt 10.000.000 –val a vérdíjam. Na mindegy srácok nekem mennem kell, remélem megbocsátotok. Ja még annyit, hogy szóljatok az iskolába, ahol tanítottam, hogy üzleti ügyre mentem. Pá~
Mikor befejezzem a mondatom, megjelenik Verde 4 év után.
- Helló öcskös, meghoztam a kész eszközöket. Nagyon felfejlesztettem őket, de persze még az erőd nem elég ahhoz, hogy használni is tud, de majd a sok edzés segíteni fog. Hidd el. – még a köszönésemet sem várta meg és eltűnt.
Vissza az elejére Go down
Superbi Squalo
Admin
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 108
Join date : 2011. Oct. 15.
Age : 23
Tartózkodási hely : Szemtől-szemben az ellenféllel

TémanyitásTárgy: Re: Takuya-dono   Kedd Nov. 15, 2011 8:10 am

Na, lássuk.

Kemény volt a legelső mestered, kidob, mert villám a lángot. Az karrier. Nem tudom, hogy, de Verde és Colonnello is tanítványául fogadott, ez már teljesítmény. Viszont, a lényeg, hogy írtál bele kocsmai piáló történetet. Szívembe fogadtalak. Így hát, nem is tehetek mást, mint elfogadom, készítsd el az adatlapod!

Szint: 1 (D)
TP: 200
Vagyon: 100.000 yen
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Takuya-dono
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Kateikyoushi Hitman Reborn Szerepjáték :: Off :: Előtörténetek :: Villám-
Ugrás: