Kateikyoushi Hitman Reborn Szerepjáték
Elköltöztünk: http://khr-szj.hungarianforum.com/


KHR szerepjáték az Anime és a Manga alapján! Légy te is a maffia tagja és védd meg a családod!
 
HomePortal*Gy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Gomolyfelhő a Tokyo torony legtetején.

Go down 
SzerzőÜzenet
Honma Gregory Natsu
Felhő
Felhő
avatar

Hozzászólások száma : 22
Join date : 2011. Oct. 11.
Age : 23
Tartózkodási hely : Budapest

Karakter információk
Család:: -
FV: 140.000
Pénz:: 179.899 yen

TémanyitásTárgy: Gomolyfelhő a Tokyo torony legtetején.   Vas. Okt. 23, 2011 8:42 am

S. Takayuki és H. G. Natsu edzése.


Komolyan azt gondolja.
Hogy oda…
Felmegyek?

Az utolsó komoly emlékem egy ködbevesző arc, ami furcsa grimaszt vág, és meg akar érinteni, hogy azt mondja nyugalom, de akkor már annyira benyugtatóztak, hogy csak szédülést bírtam érezni. Kavargó, idegesítő rosszullétek rohamaitól aztán nem bírtam arra gondolni, hogy valami furcsa élményben volt részem.
Lehetett volna furcsább is. Kawagachival is találkozhattam volna.
Aztán kaptam egy furcsa, de hangzatos levelet, amiből papír repülőt hajtogattam, miután a nővérke kedvesen felolvasta nekem. A tartalma valahogy úgy hangzott, menj holnap kettőkor a tokyo toronyhoz, a legmagasabb fokára.

Itt vagyok. Jelenleg szőnyegszinten. Ismerős arcot nem látok, pedig azt hittem valamelyik utcakölyök küldött üzenést, hogy hiányzom. Idehoztak végül a lábaim. Mindenki olyan könnyen egybeolvad, mintha valami gyilkos massza lenne, áramolva akarnak körbevenni. Egy fazon engem néz, a tekintete világít, mintha narancsba és kékben úsznának a szemei. Pedig csak egy szürke fiú, nem is kellene vele foglalkoznom. Nem szabad az emberekkel foglalkoznom, mert így is túl sok akarja tőlem a felelősséget. Pedig engem nem érdekel. A kíváncsiság. Az tart még mindig itt.
Aztán elindulok. Becsukott szemmel, hagyva a különös érzésnek, fel, abba az eszméletlen magasba, félelmetes mivoltába. Szinte észre sem veszem, de elém tárul az ég, korom gomolyfelhőkkel fűszerezett hatalmas terében. Nem volt jó ötlet kinyitni a szemeim. Elhajlok, a korlátba kapaszkodom, de nem nézek lefelé, mert menten kibukom rajta, és elnyel, ez a bódító tér azt hiszem, jobb lenne lehúzni innen a biztos talajra.
Marha nagyon gyorsan.
Ellököm magam, de szinte megsúgja a szél, hogy nem vagyok egyedül, hátat fordítok mindennek, és a derekam a korlátnak ütöm. Belemarok a vasba, szorítom, szinte majdnem sikítottam. Rémisztő, karmoló magasság. Megérintett. Az a rohadt különös fazon velem szembe, hozzáért a vállamhoz. Éreztem.
Vagy csak meghülyültem. Végül is, annyi turista járkálhat ide fel.
Hol is vannak most ők?
Ez a különös, zavaró érzés nem múlik el. De megszólal, és ez minden eddiginél ijesztőbb. Sajnálom. Mondja. Örülök, hogy nem öltelek meg első találkozásunk alkalmával. Vagy ilyesmi.
Nem egészen tudom lefordítani, mit mond. Ezek a szavak furcsák, és mintha ő sem mondaná tisztán őket. Vagy én nem fogom az adást. Lehet, inkább azt mondja, hogy ki kellett volna fordulnom a mélybe? Különös a felhő, ami nem szereti a magasságot. Lehet a köd jobban passzolt volna hozzád.
- Te most Japánul beszélsz? - válaszol, de az sem megnyugtatóbb. Nem akarom lefordítani, hiába értem most jól. Ő küldte a levelet, folytatja, a nevelőapám kereste fel.
- Nincs hozzájuk közöm. - lendülök, de aztán vissza, az eredeti helyem sokkal megnyugtatóbb a számára, vagy csak én vagyok béna. Tanítania kell, hogy megismerjem a lángom. - Te tudsz róla! - kapom el a vállait, hátraesünk a földre, zavaromban elengedem, de nem mászok le róla, nem igazán tudnék, mert megdermedtem. Azok a bosszantó szemek. Szépek. De engem ez nem érdekel!
- Kérlek. A hasamon ülsz.
Leugrom róla, hozzá sem akartam érni. - Máris egyszerűbb!
Mosolyog. Borzasztó. Nem figyelek erre a bárgyú valamire, csak visszamegyek a biztos kapaszkodó pontomhoz, és együtt szédelgek vele. Nem kellemes. - Bemutatkozom. Sawada Takayuki vagyok. a V-
- Nem érdekel. Mit akarsz tőlem?
- A tízedik megkért, hogy tanítsalak ki. Meglepődtem, de örültem a bizalmának, így kérdés nélkül elvállaltam.
Mennyit beszél ez.
Ráadásul milyen nyelv ez? Milyen tíz?
- Mik ezek a ’lángok’? Te vagy a második aki ezzel jön! - hátrabillentem magam, de hamar rájövök, hogy ez nem poén. - Kezdhetnéd az elejéről. Nem vágom, mi bajotok van, dilisek vagytok? - Összecsapom a cipőim, az ajkamba harapok, zavar. Mindene.
A szemei. Akkor is furcsák.
Talán, el kéne szaladnom?


A hozzászólást Honma Gregory Natsu összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 25, 2011 10:45 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Gomolyfelhő a Tokyo torony legtetején.   Kedd Okt. 25, 2011 4:19 am

A megszokott időben felkellek, elmegyek reggelizni, ordibálok egy kicsit a számlák ügyében, majd neki állok relaxálni. Elmegyek az egyik rég nem látott barátomhoz, hogy kipróbálhassuk a legeslegújabb BLEACH XBOX játékot. Nem csoda, folyamatosan kikaptam, bármit próbáltam csinálni mindig átlátott rajta. A legrosszabb az egésznapba az, hogy elmentünk fagyizni és csak sikerült leennem magam. Mondjuk ezek, mintha mindennap megtörténnének. Igazából már kezdek belefáradni abba, hogy minden rossz dolog velem történik. Most már igazán csinálhatnék valami olyasmit, amiben tényleg lehetséges vagyok. Igaz, bevallom elég kevés dolog van, amihez tényleg lenne tehetségem, de érzem mostantól megfog változni minden, nem tudom elmondani miért, de érzem.
Egy nap levelet kapok a bátyámtól, hogy lenne egy kérése hozzám.
~ Bevallom őszintén, nem olyan sűrűn szoktam kapni levelet főleg nem a bátyotól. Mi több a kérése, mely felém irányult, nagyon furcsa volt. A levelében ez ált:
„Öcsi! Lenne egy kérésem hozzád. Egy Natsu nevezetű srácot kellene megtanítanod, hogyan kell használni a lángját. Igazából, mint te újdonsült tag a Vongolában, gondoltam lehetne ez az első feladatod, megbízásod. Majd, ha találkozol vele megérted, miért választottalak téged. Sok sikert a kiképzéshez. U.i.: Nem könnyű esett, ja és persze a helyszín: Tokyo torony legtetején. ”
~ Nem is rossz, úgy kezdeni a Vongolánál, hogy már az első megbízásomat a bátyám adja. Még is csak ő Tsuna, szóval biztos megvan annak az indoka, hogy engem választott.
~De azt nem értem, miért nem hívott fel inkább, mint elküldi ezt a levelet. Főleg, úgy, hogy nem volt benne semmi olyan információ mely, ránk rossz fényt vetne, de mindegy nem csesztettem miatta. Szóval a Tokyo torony tetején? Hát jól van és az időpont? Tök jó, ezt lehagyta.
Előveszem a telefonom és felhívom bratyót, de nincs semmi válasz. Csak csöng és csöng. Így hát kénytelen voltam felkeresni először a lakásában, de ott sem találtam, így maradt az utolsó hely a „munkahely”, szóval a Vongola központ. Vicces volt, eleinte nem akartak beengedni, az indok: Elfoglaltak. Még is tudják, hogy ki vagyok? Nem elég, hogy a Tsuna öccse, de még a következő örökös egyik jelöltje, Kyou után.
- Na jó ne viccelődj, menj innen vagy megbánod. – váltottam a kemény stílusra.
- Rendben van, bemehet. – mondta egy kicsit megszeppenve.
Tipikus megmozdulásom egyike a rossz padló, mikor lépek be az ajtón megbotlok. A biztonsági őr csak nézz és nézz, nem akartam már kommunikálni vele, főleg, mert elég cikki helyzet lett ez az egész, így gyors léptekkel távoztam mellőle. Tsuna ajtajánál megállok, majd kopogok.
- Igen tessék? Bejöhet.
Kinyitom az ajtót.
- Szija bratyó, emlékszel küldtél egy levelet nekem, amiben felkértél engem, mint öcsédet, hogy segítselek ki.
- Hello Taka, én nem így emlékszem a levélben leírtakra, de végül is igen.
- Na mindegy ez most nem lényeg, de hallod-e lefelejtetted az időpontot! – Mosolyogtam felé.
- Tényleg – csapkod – a lényeg, hogy ma még oda kellene érned, nem tudom mikor fog ő oda menni, ha lehet, legyél ott előtte.
- Héy te, mit gondolsz rólam Szuperman vagyok?
- Miért nem az vagy – mosolyodott el.
- Jól van, jól van értelek akkor megyek. Jó munkát bratyó, de legközelebb nem ártana a mobilod bekapcsolva hagyni. Tudod milyen hasznos tud lenni… Szia
- Rendben megfontolom a tanácsod. Neked is, lesz ott meló bőven, ja igen 2 előtt mindenképp érj oda. Helló
Majd távozom és kihasználva adottságaim kénytelen vagyok, hogy időben odaérhessek, mivel az órám épp 13:56 üt. Szerencsére senki nem vett észre útközben. Mire odaérek már vár rám egy kis srác.
~ Gondolom róla van szó, elég furcsa egy teremtés mit ne mondjak.
- Örülök, hogy ideértem, életharcot vívtam a turbulenciával, hogy ideérhessek, de itt vagyok szóval.
Közben szemügyre veszem a srácot, megpróbálom megérezni, milyen lángja lehet és ebből kiszűrni a személyiségét. Majd szinte rögtön reagál a mondandómra.
- Te most japánul beszélsz?
- Igen legalább is próbálok. Amúgy a nevelőapád küldőt, azzal, hogy eddzelek téged.
- Nincs hozzájuk közöm. – igazából nem nagyon értem ezt a srácot, biztos elslangesedet. Majd nem sokat vár ismté hozzám szól:
- Te tudsz róla.
Hirtelen megfogja a vállam elveszítem az egyensúlyom és mind a ketten sikeresen elesünk, ettől függetlenül ő valahogy, pont hasamra.
- Kérlek. A hasamon ülsz. – mondom neki kisé dadogva. Majd leszáll rólam
- Igen, így már mindjárt jobb. –Mosolyogtam felé.
~ hm, kezdem értem, miért választott engem bátyó, ő is egy rakat bénaság, így legalább megértjük egymást és a közös vonások.
- Bemutatkozom. Sawada Takayuki vagyok. a V- fejezném be a mondatot.
- Nem érdekelsz. Mit akarsz tőlem?
~ fú nem hallotta mit mondtam az előbb? Na jó akkor mégegyszer.
- A tízedik megkért, hogy tanítsalak ki. Meglepődtem, de örültem a bizalmának, így kérdés nélkül elvállaltam. – gondoltam egy kicsit kenterfalazok, még sem mondhatom, hogy a megbízom a saját bátyám.
- Mik ezek a ’lángok’? Te vagy a második, aki ezzel jön! – hátra dől.
- Kezdhetnéd az elejéről. Nem vágom, mi bajotok van, dilisek vagytok? – Összecsapja a cipőjét, az ajkába harap.
- Kérlek szépen, nem értem ezt a többes számot, jelenleg egyedül vagyok itt, szóval ezt mellőzük.
- Rendben van mesélek neked: A „láng’ minden emberben bent él, de vannak olyanok, akik képesek irányítani, szóval erősebbek az átlagnál, mint pl te és én. A lángnak 7 csoportja van: Ég, vihar, nap, felhő, kőd, eső, villám. Ha jól érzem te felhő típusú vagy.
Vissza az elejére Go down
Honma Gregory Natsu
Felhő
Felhő
avatar

Hozzászólások száma : 22
Join date : 2011. Oct. 11.
Age : 23
Tartózkodási hely : Budapest

Karakter információk
Család:: -
FV: 140.000
Pénz:: 179.899 yen

TémanyitásTárgy: Re: Gomolyfelhő a Tokyo torony legtetején.   Kedd Okt. 25, 2011 6:07 am

- Kérlek szépen, nem értem ezt a többes számot, jelenleg egyedül vagyok itt, szóval ezt mellőzük! - mi az, hogy kérlek szépen? Ez egy furcsa fogyatékos. Vihar lesz. Akarom mondani, és ahogy egy pillanatra az ég felé nézek, tényleg, olyan különösen sötétté váltak a felhők. Valahogy mindig éreztem, mikor közelednek, mintha… hagyjuk. Nem kell egyből olyan idiótának lennem, mint ez itt! Tulajdonképpen, most is hozzám beszél?
Rendben van, mesélek neked: A „láng’ minden emberben bent él, de vannak olyanok, akik képesek irányítani, szóval erősebbek az átlagnál, mint pl te és én. A lángnak 7 csoportja van: Ég, vihar, nap, felhő, kőd, eső, villám. Ha jól érzem te felhő típusú vagy.

- Láttál te már tériszonyos felhőt? Szerintem én üdítőautomata vagyok. Szilárd. A földön. - és marha, mert reagálok erre. - Te? - igazából eljutott a tudatomig, hogy ő. - Mutasd meg. - és folytatnám, hogy akkor majd elhiszem, vagy alászolgája leszek, amikor ő az arcomba tartja a jobbját. Koncentrálnom kell, hogy ne rúgjak bele, hírtelen.
A háborgó felhők egymásba fonódnak. Forró, kavargó, gyönyörű narancs kel életre az ujjai alatt.
Lángok. Parázsvörös szemek.
- Én ég vagyok - olyan különös magabiztosságot ölt a hangja, pedig eddig csapkodott, és a lelkesedésében ugrált, de mintha most minden addigi emberi erejét összeszedné, hogy megmutassa ezt a dolgot. Aztán az arcomba esik, az orromba üt egy hatalmasat, megrezdülni sem bírok.
Átjár, Istenem. Akarom még! De elkapja a kezeit, és hosszú percek zavart csendjében hallom a felhők áramlását. - Jól vagy! Megégettem az arcod… mondjuk csak egy kicsit. Szerintem maradjunk a lépéseknél inkább!
- Kibaszottul nem lesznek lépések! - nyújtom ki a karjaim, hogy érezzem nincs túl közel, átnézek a válla felett, hogy láthassam újra a lángokat, amik körülveszik. Érezni akarom. A csontig hatoló forróságot. - Azt akarom, hogy mélyeszd belém, minden erőd, hogy halljam a saját füleimmel, ahogy belülről robbannak szét az ereim. Annyira tetszik! Ez az idegen, ismeretlen valami, azt mondtad felhő? Kiskoromban sokat néztem őket, ahogy céltalanul élnek, mégis viharrá tudnak válni, és olyan gyönyörű tekintetük volt. Mindig engem néztek az égről... gyönyörű érzés volt. A házak között, mintha réseken kukucskálnának.
- Remek, akkor máris kezd-
- Nem! - nyitva maradt a szája. Ellépek a mélység szemei elől, és elindulok, nem engedem, hogy akár meg is akarjon mozdulni. - Nem állok össze senkivel. Én egyedül vagyok!
- Már nem lehetsz egyedül! - közeledik, miért mond hírtelen ilyeneket? - Meg kell tanulnod - és orra esik. Hosszú, kellemetlen percekig ott is marad, csak aztán mozdul meg. Elmehettem volna, de ez annyira rossz volt, hogy néznem kellett. Ahogy lassan feltápászkodik.
Mégis, miben esett el? -, hogy legyen neked jó!
- Nekem azok a lángok kellenek! - forrósodik fel a tarkóm. - Tudok olyat? Egyáltalán, mit tudok!
- Ah, de nehéz ez! A felhők visszahúzódóak, az erejük sem tűnik ki elsőre. Csak te tudhatod meg, mi is ez igazából! Senki más… nem mondhatom meg neked, mi az, ami a tied.
- Hülye! Hazudsz, csak azt akarod, hogy tartozzam hozzád, mert segítesz! Igazából nem is tudsz semmit!
- Valóban elég ügyetlen vagyok. - nevet. Miért nevet ilyen kellemesen, amikor ilyen rosszul hangzó dolgot mond. Olyan ostoba gyerek ez!
Túl boldog. Összecsapja a kezeit, megrándulok, majdnem átugrottam felette, minek csinál ilyeneket! Idegesítő! Az egész narancssárga ragyogásával! - Akkor mit szólnál ahhoz, hogy meghívlak valami forróra, itt tök hideg van. És elmesélem. - megint nevet. Megölöm. Most már az arcomon is tükröződik a kényelmetlen zavar.
Szürke, szomorú színek öntik el az eget. Rám néz, majd kinyújtja a kezeit, hogy megfogjon, nekilököm az ökleim, és hátrataszítom, beleakadnak a lábai egymásba, és kibukik a levegőbe, utána ugrom, de nem érem el, elnyeli a mélység. Visszalököm magam, összeszorított szemekkel.
Olyan messze volt az a rohadt korlát, hogy eshetett ekkorát? Megöltem őt? Mit csináljak?
Ha utána ugranék, de én nem tudok repülni! A mellkasomba csapódik valami, hátraesem, a derekamba ütődik a táj, kipattannak a szemeim, leesem, nem repülök. Padló? Földön vagyok? Hol vagyok?
Felköhögök.
- Itt a kávénk! - leül mellém hírtelen, a kilátón vagyunk még? Igen ott… valami emelvénynek csapódtam, ami vasból… és ő csak nézi az eget, kavargó semmijének foltjait.
- Te nem estél le!? Komolyan le, ott! - emelem fel a kezeim, ha nem szédülnék, lehet, elrohannák. Most már tényleg, igazán. - Onnan… tudod mit? Nem érdekel! Nem akarom tudni, add ide ezt a vackot - emelem ki a markából a Starbuckos poharat - és ne is akard elmondani igazából. Gyűlölöm…
- Az ég egy kicsit különlegesebb mindenkinél.
- Nem engedlek közel, és nem engedem, hogy bármit mutass! Meg sem érdemled! Nem vagy olyan… mintha nem lenne rossz, és nem fájna, és ez olyan, mint nekem, utálom! Nem akarom, hogy köze legyen hozzám!
- Ismerős! - belekortyol a saját italába, és amíg csöndben van, én is iszom. Meleg. Jól esik. Majd visszakapja, és nem fogok tartozni neki! - Kicsit erősebb vagy lélekben, én például ott gyenge vagyok. Lehet, ha lélekben gyúrnék, nem törném össze magam folyton. Nekem fáj. Örülnék, ha kevésbé fájna.
- Ez iszonyú. Azért állnak mögéd buta emberek, mert te eléjük állsz. Neked nem fáj, és valamiért odakerülsz. Pedig nem is érdekel. Ezek a lángizék miatt vannak?
- Nem tudom. Te tudod?
- Ne vágj ilyen fasz arcokat, mert kivetem magam a magasságfélelembe! Mégis mit fogsz nekem tanítani, ha ilyen debil vagy?
Újra nem válaszol, de mintha megváltozna. Olyan lehet, mint egy brutálisan tápos, lángoló kaméleon. Változtatja magát.
A tévénkben volt sci-fi is. Megbolondulhattam tőle.
- Titok.
Kiiszom a maradék löttyöt, összegyűröm, és kidobom a szélbe.
- Akkor, felejts el!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Gomolyfelhő a Tokyo torony legtetején.   Pént. Okt. 28, 2011 10:20 pm

- Láttál te már tériszonyos felhőt? Szerintem én üdítőautomata vagyok. Szilárd. A földön. Te?
- Én ég vagyok. – mondtam teljes lelkesedéssel. Majd, egy szép lendülettel orrba nyomom, miközben egy kis églánggal keverem.
- Jól vagy!? Megégettem az arcod… mondjuk csak egy kicsit. Szerintem maradjunk a lépéseknél inkább!- próbálok lassabb tempóra váltani.
- Kibaszottul nem lesznek lépések! - nyújtja a karját, hogy érezze nem vagyok túl közel, átnéz a vállam felett, hogy láthassa újra a lángokat, amik körülvesznek.
- Azt akarom, hogy mélyeszd belém, minden erőd, hogy halljam a saját füleimmel, ahogy belülről robbannak szét az ereim. Annyira tetszik! Ez az idegen, ismeretlen valami, azt mondtad felhő? Kiskoromban sokat néztem őket, ahogy céltalanul élnek, mégis viharrá tudnak válni, és olyan gyönyörű tekintetük volt. Mindig engem néztek az égről... gyönyörű érzés volt. A házak között, mintha réseken kukucskálnának.
- Remek, akkor máris kezd- ,de persze ismét megszakít.
- Nem! – Nyitva marad a szám. Majd közelebb jön és mintha megakarná akadályozni a mozgásom.
- Nem állok össze senkivel. Én egyedül vagyok!
- Már nem lehetsz egyedül! – nézz rám hitetlenül. Meg kell tanulno– és sikerül a monológom közben orra esni. Egy pár percig fel sem tudok kelni. –d, hogy legyen neked jó!
- Nekem azok a lángok kellenek! Tudok olyat? Egyáltalán, mit tudok? – kérdezi hitetlenkedve.
- Ah, de nehéz ez! A felhők visszahúzódóak, az erejük sem tűnik ki elsőre. Csak te tudhatod meg, mi is ez igazából! Senki más… nem mondhatom meg neked, mi az, ami a tied.
- Hülye! Hazudsz, csak azt akarod, hogy tartozzam hozzád, mert segítesz! Igazából nem is tudsz semmit!
- Valóban elég ügyetlen vagyok. – nevetek. Összecsapom a kezeim, annak jeléül, hogy irány edzeni.
- Akkor mit szólnál ahhoz, hogy meghívlak valami forróra, itt tök hideg van és elmesélem. Ezek után ránézek, majd kinyújtom a kezeim, hogy megfoghassam, de hirtelen ellök magától és a lábaimnak hála, előre bukok. Az utolsó pillanatban még értem akar nyúlni, de sajnos nem ér el. Így kénytelen voltam használni a lángomat, gyorsban megvettem a kávékat és visszamentem a tetőre.
- Itt a kávénk! Belekortyolok a kávéba.
~ amit igazából nem nagyon szerettek, meg tartom magam ahhoz, hogy egészségesen kell élni. Közben ismételten a gyönyörű eget nézem.
- Te nem estél le!? Komolyan le, ott! – nézz rám, mintha halott lennék.
- Onnan… tudod mit? Nem érdekel! Nem akarom tudni, add ide ezt a vackot – emelte ki a markomból a Starbuckos poharat. és ne is akard elmondani igazából. Gyűlölöm…
- Az ég egy kicsit különlegesebb mindenkinél.
- Nem engedlek közel, és nem engedem, hogy bármit mutass! Meg sem érdemled! Nem vagy olyan… mintha nem lenne rossz, és nem fájna, és ez olyan, mint nekem, utálom! Nem akarom, hogy köze legyen hozzám!
- Ismerős. - belekortyolok a saját italomba, és amíg csöndben van, ő is iszik
- Kicsit erősebb vagy lélekben, én például ott gyenge vagyok. Lehet, ha lélekben gyúrnék, nem törném össze magam folyton. Nekem fáj. Örülnék, ha kevésbé fájna.
- Ez iszonyú. Azért állnak mögéd buta emberek, mert te eléjük állsz. Neked nem fáj, és valamiért odakerülsz. Pedig nem is érdekel. Ezek a lángizék miatt vannak?
- Nem tudom. Te tudod?
- Ne vágj ilyen fasz arcokat, mert kivetem magam a magasságfélelembe! Mégis mit fogsz nekem tanítani, ha ilyen debil vagy?
- Titok. – válaszom egyszerű és gyors, majd a szemben lévő illető kidobja a szélbe a poharát.
- Akkor, felejts el! – Mondja kissé feszülten.
- Na jó térjünk a lényegre! Megakarod menteni a körülötted lévőket, ha baj van vagy nem? Sőt, jobbat mondok, a hozzád közelálló személyeket? – ránézek és nézzem nézzem.
- Én megakarom védeni a hozzám közelálló személyeket, de a többi ember nem nagyon tud érdekelni.- a hangerejéből mindig visszavesz.
- Na látod te, megakarod tudni, hogy kell használni a lángod. De ehhez nem csak én kellek, hanem te is, sőt akkor jó, ha mindent beleadsz. – kutattok a zsebembe, majd valami gyűrűre bukkanok, ha véletlen művének örülhetünk neki, mert pont egy felhő gyűrű, vagy a bátyó tette bele, amikor kikísért? Na mindegy ezen ne filozofáljunk. Nyújtom felé a gyűrűt.
- Ez meg mi? Most megkéred a kezem? Én fiú vagyok Bazdm.g! – az előző hanglevétel után, ez már szinte ordibálás.
- Nem te lüke Aladár. Húzd föl az egyik ujjadra, majd most szánd el magad és, ha jól csinálod megjelenik a lángod a gyűrű előtt, mint nekem. – közben én is megmutatom.
- Rendben, egy próbát még megér. Látszik rajta, ahogy elszánja magát. A gyűrű kis lánggal égni kezd. A kissrác lekapja az ujjáról a gyűrűt, majd elhajítja.
- Ó szent szar! Ez most komoly? Leülök törökülésbe, megnyugtatom a lelkem, majd hirtelen felpattanok és a gyűrű után repülök.
- Ezt meg, hogy csináltad? – kérdezi dadogva.
- Ha már te is erős leszel, tudod különféle dolgokra használni a lángjaid. – odarohan hozzám, majd kérdezés nélkül kikapja a kezemből a gyűrűt és hátra esem.
- Gyerek, ne legyél már ekkora fafejű? Tudod ki vagyok én? Hát nem örülj neki, hogy balfék másik énem megpróbált megtanítani téged. Hiába „mondtam” neki, hogy te egy reménytelen esett vagy.

Vissza az elejére Go down
Honma Gregory Natsu
Felhő
Felhő
avatar

Hozzászólások száma : 22
Join date : 2011. Oct. 11.
Age : 23
Tartózkodási hely : Budapest

Karakter információk
Család:: -
FV: 140.000
Pénz:: 179.899 yen

TémanyitásTárgy: Re: Gomolyfelhő a Tokyo torony legtetején.   Hétf. Okt. 31, 2011 3:15 am

- Na jó, térjünk a lényegre! Meg akarod menteni a körülötted lévőket, ha baj van vagy nem? Sőt, jobbat mondok, a hozzád közelálló személyeket? - Nem, nem tudom, mert nem érdekel. De ahogy engem is megvédtek, úgy illene legalább. Egy kicsit. Talán egy kicsit igen.
- Én meg akarom védeni a hozzám közelálló személyeket, de a többi ember nem nagyon tud érdekelni. - akarok ordítani, de a végére valahogy megint suttogás lesz. Halk. Erőtlen.
- Na, látod te, meg akarod tudni, hogy kell használni a lángod! De ehhez, nem csak én kellek, hanem te is, sőt akkor jó, ha mindent beleadsz. - valamit keresgélni kezd.
Az ég csendes, de nem akar elmúlni az a különös érzés. Olyan, mintha egy búra alatt lennék. És még mindig nem merek előre nézni, tudni, hogy a mélység nő. Egy gyűrűt nyom az orrom alá.
Még furcsább érzés. Szinte nyomasztó.
- Ez meg mi? Most megkéred a kezem? Én fiú vagyok Bazdmeg! - üvöltök, el akarok menni, meg is mozdulok, de aztán mégsem. Biztos nem ilyen idióta, és csak én tévedek, vagyok hülye. Kicsit jó érzés lenne, ha tényleg olyasféle módon kedvelne. Azt hiszem, örülnék.
Csak ne ő. Nem szép srác. Magam ellen gondolkozom. Ez tiszta gáz.
- Nem te lüke Aladár. Húzd föl az egyik ujjadra, majd most szánd el magad és, ha jól csinálod, megjelenik a lángod a gyűrű előtt, mint nekem. – mutogatja, mit csináljak vele, mintha valami fogyatékos lennék, vagy nem tudnám, mit kell egy ékszerrel csinálni.
- Rendben, egy próbát még megér. - azzal, ahogy lépésekről követem az utasításait, már szinte kíváncsi vagyok. Most végre meg tudom, mire jó ez, mit tehetek vele, lehetek-e olyan erős. Mint azok az emberek, körülöttem, Kawagachi, vagy Ő. Szinte kiráz a hideg, ahogy rá gondolok, és arra az érzésre, aztán a furcsa ékszer felgyullad, bassza meg! Elrontottam! Letépem a kezemről, és messzire hajítom, mint egy eszelős.
Ő felordít, majd utána vetődik, már úgy sem kaphatod el, átnyúl érte a korláton, majd a teste kibukik, mit csinálsz? Felugrom, hogy lássam, mi történik! Már megint? Most is tudd fogni repülni?
Meglátom őt, lángol a haja. Ez nem érdekel, az sokkal inkább, hogy lebeg. Bassza meg, kurvára nincs a talpa a földön!
- Ezt meg, hogy csináltad? - tárom ki a kezeim…,
- Ha már te is erős leszel, tudod különféle dolgokra használni a lángjaid.
Inkább elveszem tőle, nehogy elfelejtse, hogy kell madárnak lenni, és ahogy kitépem az ujjai közül azt a dolgot, hátravágódik. El is felejtette volna? Visszahúzom az ujjamra, és nézem, ahogy csillog. Vajon jól van? Ahogy felé fordulok, látom, hogy felállt már, de az a láng… nem tűnt el.
Narancs. Ragyog. Kezdem elveszteni az eszem, ahogy figyelem.
- Gyerek, ne legyél már ekkora fafejű? Tudod, ki vagyok én? Hát nem! Örülj neki, hogy balfék másik énem megpróbált megtanítani téged! Hiába „mondtam” neki, hogy te egy reménytelen esett vagy!
Most ez mi? Közelít, én hátrálok, az emelvényhez szorulok, ő a karjai közé szorítja a fejem, mi ez? Mit csinálsz?
Rohadék! Olyan vagy, mint ő?
- Nincs szükségem rátok! - ordítok, el akarom lökni, de mintha a teste betonná vált volna, ő vág vissza engem, a hátam sokáig zúgja az ütését. Térddel próbálom, az sem hozott nagyobb sikert, nyált köpök a földre. Tetszik. Az ütései, egy kicsit átjönnek. Arca felé csapok, ő pofán vág, felszakadt a szám, és vérzik. Megnyalom. Elkapja a csuklóim, maga után ránt, ki akarom gáncsolni, de majdnem az orromra zuhanok, elkapja a grabancom, mit művel? És ugrik! Eszelős hangot ad a tér. Mi ez?
A ruhájába kapaszkodok, a lángjai kirobbannak, mint a napsugarak, kifordul a torony a magasságából, a tér, hatalmassá válik.
- Mond ki! Szükségem van arra, hogy segíts, és ne halljak meg!
Zuhanunk, belé kapaszkodom, az egész testemet feszítem hozzá, és ő hagyja nőni a szabadesést, a bőröm felizzik, de nem tudok, én nem tudok repülni, nem vagyok sem felhő, sem tűz, csak egy kurva gyerek! - Úgy simulsz hozzám, biztos, hogy félsz, rettegsz, hogy elnyel a mélység. Szeretnéd, hogy megálljak, és letegyelek a biztonságos földre, akkor mond ki!
Olyan gyors, nem tudom követni, eltűnik a mélység, a föld marha közelivé válik, összeszorítom a fogaim, és ellököm magam, a kezeim kitárom, ő megszorítja a csuklóim, már csak pár méter, a forróság a bőrömbe mar, belecsíp, felsebzi, visszarántja magát, azzal együtt engem is, az utolsó pillanatban sikerül újra elrúgnom magamtól. Belevágódok a betonba.
Ez az érzés. Eszméletlen. Biztos vagyok benne, hogy eltört valami fontos csontom. Mégis. Szinte elélvezek az érzéstől, hogy a fájdalom hatalmasra nő. - Kilapultál már?
Meg tudok mozdulni, noha lassan, egy nagyot ütöttem a földbe, de nem hagytam olyan jelentős nyomot a testemmel. ahogy felállok, érzem az oldalam, jobban, mint máskor. Az ő lángjai hatalmasak, táncolnak a borús időben. Hamarosan esni fog.
Annyira gyorsan történt minden, nem volt időm félni. Eszméletlen jó ez a dolog. Ez beteg.
De marha izgalmas ember.
Úgy csap meg, hogy észre sem veszem, hátrabukfencezek, és újra a talajba vágódok. Vajon valaki meglát, és segíteni akar majd?
- Kibéreltük az egész környéket, úgyhogy, nem fognak segíteni!
- kitalálta a gondolataim. Köcsög.
Felállok, gyomorszájon rúg, megint húzok pár métert magammal a földből. - Mekkora a tűréshatárod?
Látom az állát, különösen nyeli el az egész arcát, ez a fejtartás. Gőgös. Undorító. Újra felállok, az ökle a fejem mellett csapódik el, arcon fejelem, hátralép, elkapom a haját, belekapaszkodom, a testébe akarok rúgni, de kidől, kitépi a fejét, hajszálak, mindenütt, tarkónüt, majd hátba rúg, nagyon gyors, a következő azonban mellé megy, és az egész teste, szinte elúszik mellettem.
A gyűrű világít a kezemen. Furcsa színű, megpróbálok inkább nem figyelni rá, a karjaival felém csap, elugrom, vagyis át, a fején, a tenyereimet a vállába ütve.
Le kell lépnem! Ez megőrült! De olyan jó érzés, hogy ilyen erős, és megosztja velem is, érzem, hogy élek, a félelem, vagy a fájdalom, tökmindegy, a testem, a csontjaim, mindenem élvezi.
Ahogy lassan elszabadul a fejünkben a pokol. - Elszaladhatsz, mert ha belejövök, megöllek véletlenül!
Orrba vágom, hátralép, talán valahol még hagyja is magát, de ez nem érdekel, szinte érzem a forróságot, belülről éget szét, muszáj, tovább, fokoznom kell ezt az erőt. Felhúzom, mert felgyorsul, de most valahogy én is érzem ezt a sebességet, el tudok néha lépni, vagy ugrani, de így is, úgy bassz bele jó párszor a földbe, hogy nyoma marad.
A levegőbe repül, majd a hátamba kerül, és a vállaim hátraszorítva hagyja bennem a cipőjét, negyvenhatos lehet, vért köhögök fel, és nevetek. Elenged, hagyja, hogy a földre essek, a térdeim, és a fejem is ráfeszül a betonra. Kibaszottul fáj. Mindenem. Hogy nézhetek ki? Nyílván tiszta kosz vagyok, meg vér, belső vérzésem tuti van, érzem a gyomromban, mintha latyak lenne.
- Csak most jöttem bele
- köpök, mert nyelni már kevésbé tudok -, ne hagyd abba!
Felmarom a köveket, és felé dobom, akkor meg is lepődök, mert akkora ütés érhette a fejem, hogy triplán látok, legalább is, mintha háromszor annyi kavics elfért volna a tenyerembe, ő egy karlendítéssel elporlasztja a támadásom, de ha már belejöttünk, használjuk ki! Felkavarom a port a cipőimmel, egészen addig, amíg nem nő hatalmasra, a fejem fölé, terül szét, borítja be az egész pályát, a gyűrű már lámpásnak lenne használható, letépek egy darabot a ruhámból, és körbetekerem, kell nekem, hogy megtudja, hol vagyok? Nem tudom, hogy a faszba csináltam ezt, de ahogy a köveknél, itt is marhára sikerült. Talán a véletlen.
Figyelek, megpróbálom meghallani a lépteit, de kibaszott csöndes, az ökle átszakítja a port, gyorsan emészti fel az őt követő narancs lángokkal, hátrafelé kezdek rohanni, ki kéne találnom, hogy használjam ki a szédültségem, meg rá kéne jönnöm, hogy nem diliztem be! Nem az agyam kelti ezeket a dolgokat, hogy ő repül. Ha képzelném, talán már rég megdöglöttem volna.
Megint előbukkan, a lángok előre jelezték, így sikerül állon rúgnom, de elkapja a bokám, és elhajít a francba, egy pörgő dobással, a levegőt áthasítom, és beszállok a parkoló autók közé. Ezt tényleg megéreztem.
Merthogy, betörtem a szélvédőt, és a kis szilánkok seggennyaltak. Most milyen jó lenne, ha odafigyelek a kocsi lopáskor, nem csak jártatom a nyolc éves számat!
A járgány tetejét behorpasztja az érkezése, majd lebukik a feje, és a mosolya egyre kiakasztóbb.
Istenem, de kurvára fáj. Beszarok, milyen jó érzés, de már azt hiszem, nem tudok mozdulni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Gomolyfelhő a Tokyo torony legtetején.   Hétf. Okt. 31, 2011 8:19 pm

Ahogy közelítek hozzá, ő távolodik és az emelvényhez szorul, majd a fejét a karjaimhoz szorítom.
- Nincs szükségem rátok! – rám ordít. Megpróbál ellökni, de nem jön össze neki, mivel gyorsabb vagyok nála. Nyálat köp a földre. Az ütéseim miatt nem tud megmozdulni és sikerül felszakítanom a száján a bőrt. Miután már véreset köp. Elkapom a csuklóját, megpróbálnám kirántani, de még közben megpróbál kigáncsolni, ami nem jár sikerrel és ugrunk. Ugrás közben belém próbál kapaszkodni.
- Mond ki! Szükségem van arra, hogy segíts, és ne halljak meg! – kissrác egyre jobban szorít. Lehet rajta látni, hogy fél.
- Úgy simulsz hozzám, biztos, hogy félsz, rettegsz, hogy elnyel a mélység. Szeretnéd, hogy megálljak, és letegyelek a biztonságos földre, akkor mond ki!
~ Hú, de jó érzés. Rég repültünk ilyen jót nem gondolod?
~< De tényleg nem rossz. Viszont ezt a kölyköt megkellene tanítani a lángja használatára. Van valami ötleted?
~ Nekem aztán nincs, azért hagytam, hogy a helyembe lépj. Viszont mindjárt leérünk, ahogy látom a fiúcska, nem hagyja magát.
Megpróbálja elrúgni magát, elsőre nem sikerül neki, de másodjára, már nem tudtam rendesen megfogni és kicsúszott a kezemből.
- Kilapultál már?
~ Akárhogy nézzem, nem egy könnyűesett.
Szépen lassan mozogni kezd, majd a földre üt, nem történik változás a földön. Hirtelen mögékerülök, majd ráütök és ismét a földre kerül.
- Kibéreltük az egész környéket, úgyhogy, nem fognak segíteni!
Ahogy feláll, gyomorszájon rúgom.
- Mekkora a tűréshatárod?
~ Szegény srác, kezdem sajnálni.
~< Ha most nem fogja megtanulni, akkor sosem lehet erős!
~ Jó, de tényleg óvatosan.
Mikor feláll az arca mellett elütök, majd arcon fejjel, hátrálok, megfogja a hajam, belekapaszkodik, testembe akar rúgni. Kidőlök, kitépem a fejem a kezéből, tarkón ütöm, hátba rúgom, majd hibát vétek és elsuhanok mellette. Elkezd világítani a kezén a gyűrű.
~ Végre, kezd ráérezni.
~< Igen érzem, már a hajam helyét is sajnálom. Szörnyen nagyárakat kell fizetnünk, azért, hogy megtanítsuk.
~ Még is mit vársz, még gyerek.
~< Tudom ,te is kb ilyen idős voltál, amikor... Na, de ebbe ne menjünk bele.
- Elszaladhatsz, mert ha belejövök, megöllek véletlenül! Orrba vág, majd ismét hátrálok, közben egyre jobban ráérezz és melléütök.
~ Ez az, kölyök! Csak, így tovább.
A levegőbe repülök, majd a hátához kerülök, majd a hátát összeszorítva, hagyom benne a cipőm. Hangosan felnevet. Elengedem, leesik a földre.
- Csak most jöttem bele – köp. Ne hagyd abba!
~ A harci szellem, az már benne él, az biztos. Már nem tudom, hova kellene biztatnom. Mondjuk, úgysem hallja.
Hirtelen felkap egypár követ és felém hajítja.
~< Ez már kezd szánalmas lenni, szerintem itt hagyjuk abba az edzést.
~ Ne, még ne!
A kezemmel elpusztítom, azt a párszem követ. Felkavarja a lábával a homokot és az egész területen nem lehet látni. A hiperösztönömre hagyatkozva, megtalálom, de elhülyéskedtem a helyzetet, így állba rúgott. Megfogtam a bokáját és elkezdem pörgetni, majd elengedem. Az egyik kocsit telibe találom.
~ Még él, ez a srác? Szegényt, már szarrá ütötted! Lassan, lekellene állnod.
~< Ne féltsd már ennyire. Te is, kemény harcok árán tanultad meg.
~ Jó, most így látni. Elég rossz érzés.
~< Ne a szeretetted vezéreljen!
~ Megpróbáljuk, kérem vissza a helyem. – átveszem a testem felett az uralmat.
- Te srác, elég sokat szenvedtél már, nem gondolod? Ennek, így nincs értelme. Mi lenne, ha felállnál és elmennénk egy forró csokiért. Ja igaz is, nem hiszem, hogy feltudsz állni, sőt örülhetünk, hogy még élsz. Te mit gondolsz?
- Én használni akarom az úgy nevezet lángjaimat, ha tényleg van ilyen. Neked biztos, de nekem?
- Mi is volt a neved? Natsu?
- Igen!
- Akkor elmondok neked egy dolgot, keményfából faragadtak téged, ez már biztos. Viszont, ha belelendül a másik énem, meg is halhatsz! Ez nem vicc, fiam. Azért jöttem ide, hogy segítsek és nem azért, hogy megöljelek. Feltudod fogni-e két szóértelmét? Segítség és halál, hát ez általában nem szokott párosulni. Nem is hiszem, hogyha megöllek, azzal segítek fejlődni. Inkább szállj ki abból a kocsiból és nézz körül! Nézd a felhőt, mely ismét tovább áll. Reborn bácsikám, mindi azt mondta, hogy az erőd, a szívedben lakozik. Minél nagyobb a szíved, annál erősebb vagy! Minél több embert szeretnél megvédeni, annál erősebb vagy! Miért is? Nem tudom, de ezt mondta. Ahogy látod, sok ezer küldetést végig jártam és még mindig itt vagyok, élek és nem haltam meg. Akkor?
- Mi, akkor?
- A válaszod, micsoda?
- Edzeni akarok!
- Akkor sétálj ide, ha nem esel el, miközben idejössz, akkor tanítani foglak.
- Rendben van.
Feláll nagy nehezen a kocsiból és felém sétál, miközben összevissza dülöngél.
- Nem érdekel, akkor is azt akarom, hogy taníts.
Kezd elmúlni a dülöngése, mindjárt ideért hozzám.
~ Látod, elszántsága bőven akad!
~< És kimondta azt, hogy nincs? Tudod mit, akkor nézz a gyűrűre, amit odaadtál neki. Mennyire világit, annak ellenére, hogy eltakarta ruhával.
~ Látom, kezdek izgatott lenni, első alkalmam, amikor használtam a gyűrű erejét, az valahogy hátborzongató tűnt, de nagyon jó érzés volt.
- Te srác, mi lenne, ha egy kisebb pillantást vennél a gyűrűdre, melyet párperce kikaptál a kezemből, annak érdekében, hogy felvehesd?
- Világit és ez kit érdekel?
- Áhá, szóval nem elégszel meg azzal, hogy ég a lángod a gyűrűdön? Jó végül is, nekem is anno elsőre sikerült. Látom, te is azok közzé tartozol, akik képességet akar használni, már a legelején.
- Miért, ez olyan nagy baj?
Már egyre közelebb ért a kissrác, alig van párméter.
~ Úgy látom, lesz egy új tanítványunk. Mit szólsz hozzá?
~< Megérdemli, ha a sok ütést, amit tőlem szerzet, túlélte. Ráadásba, mintha már nem is lenen baja, úgy sétál.
~ Akinek erős a szíve, bármire képes, csak találni kell valamit, amibe beletud kapaszkodni!
Hirtelen a srác eltűnik a látásvonalamról és szépen lassan, azt veszem észre, hogy lesett a földre. Oda sétálok hozzá, majd alaposan megvizsgálom a kezemmel. A kezemmel a hasát kezdem bökdösni, amire elég rendesen felordít, de érezhető, hogy egy pár bordája el is törhetett a harc alatt.
~ Bazd meg, majd megölted!
~<Nem én mondtam neki, hogy sétáljon oda hozzám.
~Ne fogd rám! Te hibád és kész.
~< Te most vitatkozni akarsz velem? Gyere fájtoljuk le!
~ Benne vagyok, hol és mikor?
~<Na inkább a sráccal csináljunk valamit.
- Egyben vagy még?
~ Hát nem, úgy nézz, kapjuk fel és vigyük el a kórházba, aztán még lehet vele edzeni!
~< Rendben van, kivívta a tiszteletem.
Vissza az elejére Go down
Honma Gregory Natsu
Felhő
Felhő
avatar

Hozzászólások száma : 22
Join date : 2011. Oct. 11.
Age : 23
Tartózkodási hely : Budapest

Karakter információk
Család:: -
FV: 140.000
Pénz:: 179.899 yen

TémanyitásTárgy: Re: Gomolyfelhő a Tokyo torony legtetején.   Kedd Nov. 01, 2011 1:37 am

- Te srác, elég sokat szenvedtél már, nem gondolod? Ennek, így nincs értelme. Mi lenne, ha felállnál és elmennénk egy forró csokiért. Ja igaz is, nem hiszem, hogy feltudsz állni, sőt örülhetünk, hogy még élsz. Te mit gondolsz?
Semmit. Zajos vagy, és nem tudok elájulni tőled.
- Én használni akarom az úgy nevezet lángjaimat, ha tényleg van ilyen. Neked biztos, de nekem? - ha már magamnál vagyok, beszélek.
- Mi is volt a neved? Natsu?
- Igen!
Ez meg még a nevem se tudja megjegyezni. Mi a fasz van ezzel? Előbb leápolja a seggem, most meg haverkodik. Én is ilyen dilis leszek ezektől a lángoktól?
- Akkor elmondok neked egy dolgot, keményfából faragadtak téged, ez már biztos. Viszont, ha belelendül a másik énem, meg is halhatsz! - mi az a másik én? - Ez nem vicc, fiam. Azért jöttem ide, hogy segítsek és nem azért, hogy megöljelek. Feltudod fogni-e két szóértelmét? Segítség és halál, hát ez általában nem szokott párosulni. Nem is hiszem, hogyha megöllek, azzal segítek fejlődni. Inkább szállj ki abból a kocsiból és nézz körül! Nézd a felhőt, mely ismét tovább áll. Reborn bácsikám, mindig azt mondta, hogy az erőd, a szívedben lakozik - elfogok ájulni, de folytasd csak. - Minél nagyobb a szíved, annál erősebb vagy! Minél több embert szeretnél megvédeni, annál erősebb vagy! Miért is? Nem tudom, de ezt mondta. Ahogy látod, sok ezer küldetést végig jártam és még mindig itt vagyok, élek és nem haltam meg. Akkor?
- Mi, akkor? - kérdezem, nem beszélt eleget. Talán ha még beszéltetem, elfogy a levegője egyszer és alhatok végre. Mert így nem.
- A válaszod, micsoda? - jah. Értem.
- Edzeni akarok! - persze nem veled, de ebbe nem megyek bele most.
- Akkor sétálj ide, ha nem esel el, miközben idejössz, akkor tanítani foglak.
- Rendben van.
Nem gáz, hogy mozogni se tudok. Megteszem. Nem érzek megint semmit, csak az arra való képtelenséget, hogy járjak. Az izmaim kifacsarták magukat. De eljutok hozzá. Szilánkokon keresztül, legurulva a motorháztetőről, zombi járással, eljutok. Mert erős vagyok! - Nem érdekel, akkor is azt akarom, hogy taníts!
Nyúlok felé, hatalmas lépések. Csak így haladok valamennyire.
- Te srác, mi lenne, ha egy kisebb pillantást vennél a gyűrűdre, melyet párperce kikaptál a kezemből, annak érdekében, hogy felvehesd?
- Világit és ez kit érdekel? - nem állok meg. Már nagyon közel van.
- Áhá, szóval nem elégszel meg azzal, hogy ég a lángod a gyűrűdön? Jó végül is, nekem is anno elsőre sikerült. Látom, te is azok közzé tartozol, akik képességet akar használni, már a legelején.
Meg akarok állni, nem bírom tovább, legyen elég, ráadásul a vacak bizsuról is beszéltet.
- Miért, ez olyan nagy baj? - faszért állsz ilyen messze tőlem! Áh, mindegy.

...

Magamhoz térek. Egy marha ijesztő férfi pofájába bámulok, rá akarom rúgni az egész ágyat, de végül is megmozdulni sem tudok.
- Áh, felkeltél. Örülök. Dr. Shamal vagyok, és ideje talpra állnod, foglalod a helyet.
- Mégis kik elől? - ülök fel. Jobban vagyok, mert már nem érzem a fájdalmat, ő mégis meglepetté válik egy pillanatra.
- Igazuk volt, hogy hamar kirúghatlak! - borít ki a korházi ágyból, mi a halál ez! Ez dilis, ha nem lök, magamtól is mentem volna! Vár az anyád, vagy mi bajod van?
- Álljál már le ember, megy magamtól is!
Már ki is simította a ráncokat a huzatból, felemelem a karom. A fejem még elég kótyagos, és nem érzem jól magam, de nem fogok ezzel a dilissel maradni. Egy cső lóg ki a karomból, mi a fene ez? Ráadásul ez a bolond is benyit, legalábbis, remélem, hogy ő az, mert szédülésemben egy csokor virágot is látok nála. Ami aztán lángra kap.
- Mondtam, hogy ne zaklasd! - támad neki Shamal doktornak, és kikergeti a szobából, biztos, hogy nem normálisak, megfejelte az ajtót, amit a doktor az orrára csapott. Ijesztő ez a figura, még mindig. Az orrát fogva fordul vissza felém, én még mindig mozdulatlanul állok inkább, nehogy belekerüljek ebbe a dilis körbe. Aztán feltolom a seggem vissza az ágyra inkább. Amúgy sem volt kedvem sétálni, de a pacák nagyon ragaszkodott hozzá. Nagyon úgy tűnt, nem lát szívesen. - Sajnálom. Pedig a virágok szép gesztus.
- Semmi baj - dörzsölöm meg az arcom, azt hiszem belázasodtam. - Tökmindegy. Már jól vagyok. A doktor is érzékeltette velem, mennyire.
- Dehogy vagy, azaz arc dilis. Az a heppje, hogy csak nőket lát el!
Kopognak, zavartan szól, hogy bejöhet, aztán valahogy az egész légkör megváltozik. Hangosan köszön a férfinak, aki bejött, magas hajú, gyerekes arcú, de mégis olyan erősnek tűnik. Sokáig figyelem, érdekesek az arcvonásai. Rám néz, és köszön, most már nekem is megnő a zavarom.
- Szia. Tsuna Sawada vagyok! Ennek a lelkes srácnak vagyok a bátyja. - oh. Öh. Mit kezdjek ezzel.
- Nem csatlakozom senkihez! Ő is ezt akarta. Tuti, hogy te is. Idegesítőek vagytok.
A srác meg akar szólalni, de a férfi nem hagyja.
- Hasonlítasz Hibarira - mosolyog, annyira nem bírom ezeket a barátságos embereket. Inkább tudomást sem veszek róla! - Csak azért jöttem, hogy lássam, hogy halad az öcsém. Örülök, hogy ilyen lelkesen befogadott.
- Csak kolonc vagyok a nyakán, nem lelkes ő semennyire.
- Ez nem igaz!
Valami van a légkörben. Megköszöni a testvérének, a munkáját, aztán elmegy. Kicsit úgy tűnt mintha aggódna, és annak a fiúnak is mondott valamit, amit én nem halottam.
Az arca elkomorult, aztán újra mosolygott.
- Nincs kedved hozzám költözni? Hogy könnyebben tanítsalak, nehogy félreértsd!
Felemeli a kezeit.
- Nincs. Szia.

Ez a férfi még sokszor meglátogat, ezzel a bogarassal együtt. Sosem hagynak aludni, és sokat beszélnek hozzám. Ráadásul doktor Shamal is minden reggel úgy kelt, hogy kiborít az ágyból.

A lényeg, hogy VÉGE. Túléltem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Colonello
Admin
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 121
Join date : 2011. Jul. 29.
Age : 23
Tartózkodási hely : Vongola főhadiszállás

TémanyitásTárgy: Re: Gomolyfelhő a Tokyo torony legtetején.   Hétf. Nov. 07, 2011 6:36 am

Türürü..Nah izémizé...Jó volt, meg minden. Nem is húzom az időt.

Mivel azt vesszük, hogy Natsu te még csak 1. szintű voltál mikor a találkozás elkezdődött 100 TP a jutalmad, Taka te pedig meg kapod a 200 TP-t, mert már 2. szintű voltál.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://khrszjatek.forumsmotion.com
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Gomolyfelhő a Tokyo torony legtetején.   

Vissza az elejére Go down
 
Gomolyfelhő a Tokyo torony legtetején.
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» 2. felvonás - Stark torony
» Magas torony
» Helgerand és környéke
» Ghoul Játszma
» Felhő Torony

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Kateikyoushi Hitman Reborn Szerepjáték :: Off :: Események :: Találkozások-
Ugrás: